 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Nio
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 29. 11:52 |
|
|
|
 |
 |
Már igencsak rég voltam itt a fórumon és most is cask egy rövid hozzászólást van időm írni, de mindenképp szeretnék gyorsan reagálni. Ma reggel tudtam elolvasni végül a Daniell legújabb fejezetét és elmondhatom, nagyon mély benyomást tett rám. Mindig is a legjobbakat mondtam erről a művedről Ayase és állandóan abbéli megdöbbenésemet fejezem ki, hogy egyre cask fokozni tudod a hatást, amikor az ember már azt hiszi, nem lehet tovább. És ez igaz a mostani fejezetre is. Mert amilyen csodálatos, érzelmes, szívremegtetően romantikus és szívetmelengető fejezetet írtál megint arról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Eddig is teljesen egyértelmű és látható volt , hogy ez a két ember mennyire szereti egymást és milyen mértékben részei a másik életének de most aztán még jobban megkaptuk erre a bizonyosságot. És Dany részéről legalább annyira mint Ryu-éról. Az a csodálatos és szinte szégyenlős szerelmi vallomás engem teljesen elbűvölt. És hogy milyen örömteli azt látni, olvasni, hogy két ember bármilyen helyzetben bizton számíthat a másikra, örökké és megingathatatlanul, azt nem is kell kifejtenem. Ezt a csodás érzést te megint olyan őszintén, valóságosan és megkapóan tudtad ábrázolni, hogy nem tudtam mást tenni csak meghatódott mosollyal a szám sarkában faltam a soraidat. Ezt pedig nem is olyan biztonságos tenni a jelenlegi munkahelyemen. De megszűnt a külvilág, eltűnt minden, csak az a kórházi szoba , mosdó és ez a két ember létezett. Ismételten cask annyit tudok mondani, köszönöm az élményt Ayase, nem is tudod, milyen sokat adsz te az olvasóidnak.
Egy ilyen vén Sei fannak pedig még külön csemegét szolgáltattál azzal hogy a végén az én imádott, mocskos szájú kis szívtipróm is megjelent , és már megint micsoda lehengerlő szöveggel. Nagyon várom már azt a side storyt, elhiheted.
És még egy mondat , a Védőőrizetről. Tudod Ayase, hogy milyen lelki válságból tudtál kirángatni ezen történeteddel pénteken és ez nagyon nagy teljesítmény. Ismételten bebizonyosodott, hogy elképesztő csodákat tudsz művelni, ha kell szívremegtető, romantikus, mélyérzelmű, felejthetetlenül gyönyörű és elgondolkodtató történetet, máskor meg ellenállhatatlan, frenetikus humorú jeleneteket alkotsz. A Védőőrizetet imádom az első pillanat óta, a Daniell mellett van az abszolút kedvenc listámon és itt is csak egyre fokozod a hatást. Egyáltalán nem laposodik el a történet és a humor, hanem ellenkezőleg, egyre viccesebb és zseniálisabb lesz. Neked is és Viknek is köszönöm ezt az élményt és minél több ilyen gyümölcsöző és frenetikus eredményű együttműködést.
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Nio
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 29. 21:18 |
|
|
|
 |
 |
Ayase, ne érezd magad túlértékelve, mert pont az a bajom, hogy nem tudom kellőképpen kifejezni, amit a műveid nyújtanak nekem. Úgyhogy amit írok azt még szorozd meg 3-al néggyel és akkor jutsz el oda, amit valóban érzek az írásaiddal kapcsolatban.
Azt meg hogy annyira törődsz a Te rajongó olvasóiddal, hogy még kedvenc karakterüket is átnyújtod nekik ajándékba, piros masnival átkötve, arra már nem is találok szavakat. A nagylelkűség szobra vagy!!! Én meg saját nyálamba fogok fulladni a Dany 4. említett részein, az biztos.
Elolvastam Vikkel alkotott Esti meséteket és meg kell, hogy mondjam, félelmetesek vagytok. Vik nem tudom említettem-e már, de imádom a hentai fantáziádat. A röhögőgörcs rendesen elkapott közben és nem is akart múlni. Na meg pesze a nyálfolyamroham. Mert az az Asami típusú varázsló bácsi az orsójával erősen beindította a fantáziámat. És az olyasféle utalások mint kukorica és whiskysüveg már túl intenzívek voltak nekem. Hogy pont az én kedvenc Boku no Sexual Harassment-es nagyjelenetemre utaljatok...ez kész. Úgy látszik nem csak rám tesz ez ilyen hatást. Ennek örömére be kell ide szúrnom egy képecskét. Tudom Ayase, hogy meg fogsz ölni érte, hogy ide rakok be képeket és nem a galériába, de ez annyira ideillik.
[URL=http://www.putfile.com/pic.php?img=4636530">[img:55298ad6bb">http://img1.putfile.com/thumb/1/2815141345.jpg[/img:55298ad6bb">[/URL">
Jaj és a mesétek befejezése olyan édes. Okos srác ez a herceg. Igaz, hogy a Sóhajom felejthetetlen de ilyen indok miatt én is elfelejteném még a saját nevemet is.
Most már csak egy kérdésem maradt. Hogy a fenébe kell azt szépen mondani, hogy herezacskó?
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Vik
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 29. 22:01 |
|
|
|
 |
 |
Megmondom őszintén, hogy rájöttem, hogy a hentaiság legjobb előidézője nálam a fáradtság. :D:D Olyankor elszáll az agyam és sokszor utólam én csodálkozok a legjobban, hogy hogyan tudtam ennyi képtelenséget összeírni. :D:D Olyankor, ha valaki kérné, szerintem el tudnám mesélni a világ teremtését, Ádám és Béla kiűzetésével egyetemben, vagy éppen a Jancsi és Gyurikát. Mint most utólag rájöttük Ayaséval, egy ugyanilyen "már nem látom a monitort, de azért csak bámuljuk" hajnalon született meg a Sivatag rózsája is, amikor már majdnem egymás vállára borultunk Ayaséval az álmosságtól. Meg még egy csomó minden az éjszaka szüleménye, olyan is, ami még csak a borítónak való kép formájában létezik. :D:D:D Szóval én nem tehetek róla kéremszépen, a fáradtság az oka, esküszöm! :D:D:D
A kukoricás vibrátor csomagolásának felirata pedig halálos... "A vajazott kukorica soha nem esett még ilyen jól... (nem volt még ilyen finom)" Anyám... :D:D:D:D:D:D
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Elf
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 30. 20:22 |
|
|
|
 |
 |
Unokaöcsém karácsonyi látogatáskor:" Jé, neked mennyi könyved van?!" Kótyagos fejem kicsit felelőtlenül válaszolt, hogy nézzen csak körül. 10 éves fejjel naná, hogy kapásból lecövekelt a mangáim elött, és elsőre kikapta a Kizunát. Mire "teszed le" sikítással megspékelt rohanásba kezdtem, már rátalált az egyik sikalmlós részre. Képzeljétek el, mi játszódott le bennem.. leromboltam az ártatlan kis világát.. minden lejátszódott elöttem, ordítozó anyuka, elfajzott unokaöccs. ..jahj..
Szőke, kék szemű rokonom (akit véletlenségből Dánielnek hívnak.. :P ) rámpillogot, óvatosan összecsukta, visszatette a helyére.
Majd: "Olyan, hogy lány lánnyal, nincs?" kérdezte.
Még mindig az államat keresem a szekrény környékén.
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Arita
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 31. 12:01 |
|
|
|
 |
 |
Itt ülök a töritanszék könyvtárának legeldugottabb számítógépe előtt, és ráz a röhögés... Remélem véletlenül se jön erre senki... Az új Védőőrizet valami fenomenális lett! Bugyikák,(rossz belegondolni, hogy egy férfinek milyen kényelmetlenek lehetnek) szoknyák, meg melltartó... Istenem szegény Haya-chan, és még betét is ráadásul, na neee, ez embertelen jóóó! Ezt az eldugott számítógépet le kell foglaljam magamnak valahogy ezután a frissítések olvasgatására, mert egy hónapig nem lesz netem otthon, de ezt nem olvashatom nyilvánosan. Jaaj, még mindig annyira kell röhögnöm! Annyira jól esik ez most nekem Ayase, nincs net otthon, és rengeteget kell tanulnom, de most megajándékoztál pár perc felhőtlen nevetéssel, köszönöm szépen!
Vik meséje is nagyon tetszett, bár nem csodálom, hogy nem altató hatást váltott ki... Danyt egyébként én se így képzelem, de a multkor láttam egy fiút a pécsi Árkádban, akiben volt valami Danys... Az jutott eszembe, mit Ayase írt, a tisztaság, és olyan napsugaras volt a srác.
|
|
|
 |
 | |  |
|
Chiaki-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 01. 31. 12:09 |
|
|
|
 |
 |
Wow!!! Egyre több, egyre gyakrabb friss!! Alleluja! *örül a fejének*
Már így is naponta 40szer kattolok ide, azzal a legtöbbször hiábavaló reménnyel, hátha Ayase frisselt valamit az elmúlt 10 percben.... Szóval domo arigatou, amiért ilyen remek, szórakoztató művekkel halmozol el minket! (Így legalább van okom otthagyni azt annak az ocsmány könyvnek az olvasását, amiből holnap vizsgázok :( arra hivatkozva, hogy hopp, friss van, sajna, el kell olvasnom... :D )
Na, mivel már a többiek mindent elmondtak, rövid leszek... Dany már most hiányzik (úgyhogy újraolvasom az eddigi fejezeteket :wink: ), és a Védőőrizet csúcs! (eddig Teperje le-párti voltam, de most... húzzad még egy kicsit Ayase, nagyon jókat kacagok rajta... ahogy 3., avagy utolsó, Oroszlánszagú Leó mondaná: még akajok)
Az esti meséd naon tetszett, Vik, kiadhatnál egy mesekönyvet.... 18as karikával :shock: , én biztos azzal a párnám alatt aludnék :D
Csak így tovább, csajok! Imádom ezt az oldalt!!!!!!
ui: bár nem igazán vagyok szado-mazo párti... van egy olyan fílingem, hogy Vik rövidesen meg fogja változtatni a véleményem :oops:
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Airisu
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 01. 11:09 |
|
|
|
 |
 |
Miután én is kénytelen voltam net nélkül létezni majd egy hétig, csak tegnap reggel vethettem magam a Sóhajom frisseire. Gyorsan ki is nyomtattam őket és mivel tanultam korábbi baklövéseimből, miszerint nem éppen tanácsos munkahelyen Védőőrizetet olvasni, így gyorsan el is tüntettem a szemem elől. Hazáig természetesen nem bírtam ki, így igen szórakoztató ingyencirkuszt szolgáltattam a tömött metrókocsi utasainak. Estimesével kezdtem ugyanis... Először csak vigyorogtam, majd jött a pukkadozás, csuklás, könnymorzsolás, sírdogálás, nyüszítés és végül nem bírtam tartani magam. A nyakak körülöttem elkezdtek jelentékeny méreteket ölteni, mivel a közelben és távolban tartózkodók próbáltak belelesni a móka tárgyába. :lol: Amint szétvinnyogtam magam, előkaptam a kedvenc zsarum és egyetlen szem leánykája történetének folytatását. Ennek frenetikus hatásával már nem a metró utasai szembesültek: 2 embernek mentem neki és 1 autó motorházára kenődtem fel, míg a buszmegállóig eljutottam ? képtelen voltam letenni menet közben. :D :D :D
Vik és Ayase! Hálám üldözzön Benneteket ? ismét varázsoltatok! Úgy jöttem ki a munkahelyemről, mint egy kifacsart felmosórongy, de hála Nektek ? fél óra alatt újjászülettem! :bow: :dobb:
Ismétlésekbe bocsájtkozom: MOTTOMOTTOMOTTO ? KIMOCHIIIIII :lol:
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Vik
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 03. 21:13 |
|
|
|
 |
 |
Úttörő... heh, régen voltam már. Bár igen. Biztos voltam benne, hogy ez a fic meg fogja osztani a népet. Magyarul az ilyen nem igazán jellemző, én legalábbis még soha nem láttam ilyet, csak angolul, úgyhogy nem csodálkozom rajta, hogy van olyan, akinek ez nagy falat. :D:D De nem kell aggódni, csak a sztori első pár fejezete ilyen kemény. Mondhatnám úgy is, hogy most hatalomharc folyik Heero és Duo között, Heeronak (és nekünk is :D ) meg kell tanulnia, hol a helye a kapcsolatban, ki a főnök. Azért keményített be ennyire Duo. De aztán kb. két fejezet múlva Heero a "kitten" becenévre hallgat majd (kiscica) és minden fejezet csöpög a love-tól. :D:D
Az meg, hogy Duo uke... Igen. Annak látszott végig. De mint Ayasénak kifejtettem pár napja, egyszercsak majd fordul a kocka. :D Duo ugyanis amerikai. Megnő. Míg Heero ugyebár japán származású, akikről ugye tudjuk, hogy kicsik, törékenyek, vékonyak maradnak gyerekkoruk után is... :love: Szóval mindenkinek ajánlom a figyelmébe a borítót, nemsokára felkerül. És akkor könnyebb lesz elhinni. :D:D
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
sae-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 03. 22:16 |
|
|
|
 |
 |
nem csak neked volt fura. a kezemmel eltakartam a szememet, és az ujjak közötti réseken keresztükl lestem a szöveget, ez egy jó szokásom és az első yaoi mangám óta nem csináltam ilyet. a második résznél amikor eljutottam odáig hogy Duo csak bámultam és azon filóztam, olvassam-e tovább... még Ayasénak is nyavajogtam egy sort, gondolom nagy örömére.
de egy másik jó szokásom szerint már túl vagyok az első döbbeneten és hűhákon, szóval várom a folytatást. én meg az a perverz fejem.... de őszinte leszek. egy ideig óráig eléggé megingatott. komolyan megérdeklődtem magamtól, hogy elég érett vagyok e szellemileg ehhez. válasz még most sincs, de a fene tudja.... talán megúszom a sztorit frusztrációk nélkül, talán nem. két esélyes, és csak az idő tudja eldönteni...
fura, de nem rossz. magamat ismerve holnapra aktív rajongója leszek...
|
|
|
 |
 | |  |
|
Ark
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 04. 08:37 |
|
|
|
 |
 |
Ha olvasási élményezünk akkor elárulom, hogy nekem, a falat megállt a számban.
Az első fejezet elején még csak mocorgott a gyomromban a meleg, a GoD szó olvasása csak fokozta a bizserét.
A második fejezetben, mikor elképzeltem a térdelő Heerot kihagyott a szívem, a harmadikban, Heero könyörgésére folyni kezdett a nyálam, a vérem pedig elérte a 100 Celsius fokot, és úgy döntött elszublimál. *Arctica zárójelben megjegyzi, hogy ő is inkább a szub kategóriába tartozik*
A DuoxHeero páros egyébként is érzékeny pontom, ilyen felállásban meg pláne.
Heerot nagyon nehezen tudom elképzelni, mint domináns fél. Ő tényleg egy tökéletes alárendelt, mondhatni, a parancsok éltetik. Kíváncsi vagyok milyen ötletekkel áll még elő Duo, és azokat hogyan éli meg/át Heero.
Végtelenül hálás vagyok Duonak, amiért magára vállalta a Gazda szerepét.
És még ugye Akumának, amiért megírta, Viknek mert fordítja, és Ayasenek, mert publikálni engedi.
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Ayisha
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 04. 15:56 |
|
|
|
 |
 |
Hát.... Rabulejtve.... Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Még soha életemben nem olvastam ilyet. Jókislány módjára átrágtam magam a figyelmeztetéseken és a szómagyarázaton is, hogy tisztában legyek a fogalmakkal meg minden. Aztán belekezdtem, őszintén szólva nem ismerem ezt a fandomot, de ez nem is volt annyira lényeges. Voltak részek ahol komoly dilemmát okozott, hogy tovább merjem-e olvasni. Mégse bírtam a jobb felső sarokban lévő kis piros alapon fehér x-es kockára kattintani, mert egyszerűen érdekelt, hogy mi lesz a következő lépés. Ha kívülről nézhettem volna magam olvasás közben, akkor valószínűleg rendesen meglepődtem volna. Levegőt kb percenként egyszer vettem, a pislogást mint olyat meg hírből sem ismertem. Szóval...nem mondom, hogy őrült rajongó lettem vagy leszek a későbbiekben, de megtapasztaltam énem egy másik felét is (van már egy pár). Egy biztos, muszáj lesz folytatnom.
|
|
|
 |
 | |  |
|
Nio
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 04. 17:53 |
|
|
|
 |
 |
Sziasztok. Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Bizony, magam is SM szűz voltam eddig, és azt hittem nem is tetszik nekem ez a műfaj, mivel az erőszakot ábrázoló jelenteket sem szerettem soha. És a Gundam Winget sem láttam még, bár a szereplők egy részét AMV-kből és Vik írásaiból , na meg gyönyörűséges fanartokból már ismerem.
Először kicsit furcsának tűnt a gondolat, hogy Heero lesz az alárendelt és az uke hiszen a fanartokban és fanficekben általában pont fordítva szokott lenni a helyzet, Duo hosszú haja is ezt az érzést erősítette meg bennem, de aztán belegondolva Heero - az első fejezetben kifejtett- parancsokhoz szokott katona lelkületére, abszolút értehtő lett a dolog. És tényleg, eltelik pár év, a szereplők felnőnek és bizony sokat változhatnak testileg (és még talán lelkileg is). Így teljes mértékben hihető és elfogadható volt számomra a dolog és gyanítom akkor is az lenne ha ismerném az animét.
A történet már az első pillanattól tetszett. A csetelős részen eszeveszetten vigyorogtam, főleg az olyan neveken mint a Pedophil Lover. Perverz énem veszettül élvezte a furcsa és visszás helyzetet. Aztán már csak azt vártam nyálcsorgatva hogy mikor lesz az első eksön és nem is kellett csalódnom. És dominancia ide, alárendeltség oda, bizony kellő hatást tett rám a jelenet. Lelkem ugyan ki van éhezve arra, hogy Heero néha ellenkezzen egy kicsit, ne adja meg magát kűzdelem nélkül de még jobban ki van éhezve a hot ágyjelenetkre. És az SM azért mégsem teljesen az a durva én domináns vagyok és veled nem törődöm dolog, mert érzem, hogy Duo részéről itt egy régi szerelem van, ami most ilyen formában tud megvalósulni. Úgyhogy gyanítom, lelkem romantikára éhes fele is kielégülést talál nem sokára. A perverz fele pedig már ezerrel fel van ajzva. Hogy lehet így abbahagyni a 3. fejezetet, kérdem én? Hát a szegény olvasóval meg mi lesz? Nem csak Heero nem kapta meg még a megynugtató kielégülést, hanem én sem. Tudom, hogy következik a hot eksön de azt is tudom, hogy arra még várnom kell egy hetet, hogy olvasni is tudjam. Lányok...nehéz lesz ám kibírni, annyi szent.
Szóval hogy rövidre fogjam hozzásazólásomat, ez életem első SM és domináns-alárendelt viszonyt bemutató története és minden eddigi fenntartásom ellenére kifejezetten tetszik, sőt....... mégmégmégmégmég....többettöbbettöbbettöbbet....keményebbetkeményebbetkeményebbet....mélyebbetmélyebbetmélyebbet :twisted:
Vik, minden elismerésem, hogy rátaláltál, lefordítottad és ráadásul ilyen szuper jól fordítottad le. Nagyon tetszik a stílusod és a szóhasználatod, mint ahogy ezt már korábbi műveid kapcsán is írtam. És bár ez alkalommal nem te voltál az eredeti mű szerzője de eddigi írásaid után (gondolok most itt a remek Finder fanficekre) világossá válhatott mindenki számára, hogy te magad is vonzódsz a dominancia viszonyok bemutatásához és nagyszerűen és vérforralóan izgalmasan ábrázolod is ezen eseményeket. Az ember lánya meg csak nyálzik ezerrel és kapaszkodik erősen az asztal szélébe.
Az még tanul is ráadásul mert vannak olyan kifejezések ebben a műben amit eddig még csak nem is hallottam. Az az análdugós ábrás szemléltetés meg tényleg ördögi mosolyra késztetett. Bravó Vik és Ayase. A Sóhajom most már tényleg erősen 18+ karikás lett és ez határozottan jól esik a lelkemnek.
Mindig mondom, hogy csak további ilyen gyümölcsöző együttműködést és ezt a Rabulejtve kapcsán is csak megerősíteni tudom. Remek dolognak tartom, hogy nem féltek semmitől, mindenbe bártan belevágtok és mindig be is bizonyosodik, hogy jó volt a döntésetek, mert nagy sikere van annak amit csináltok. CSAK ÍGY TOVÁBB! :bow:
|
|
|
 |
 | |  |
|
sae-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 04. 19:58 |
|
|
|
 |
 |
ágyő szűzlányos zavar!
második olvasásra nem tudok mást tenni, mint csatlakozni Nio-hoz. MÉG! valószínüleg teljesen megőrültem, de az is tény, hogy eddig sem voltam teljesen normális. vizuális fantáziám beindult és a perverz beszállt mellé.
most már nem is értem, mi a francon döbbentem meg annyira. tudtam, hogy ez lesz a vége... mindig ez lesz...
lányok, felőlem jöhet a folytatás bármikor! a fordítás minősége elsőrangú, akárcsak A Kulcsnál, amit most és mindörökké imádok, és valószínüleg Vic nélkül, aki lefordította és Ayase nélkül, aki kirakta sosem ismertem volna meg. A Rabul ejtvével ugyanez a helyzet. tulajdonképpen tök sokat köszönhetek nektek csajok. felsoroljam? :wink:
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Vik
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 05. 00:29 |
|
|
|
 |
 |
Nio: És az SM azért mégsem teljesen az a durva én domináns vagyok és veled nem törődöm dolog, mert érzem, hogy Duo részéről itt egy régi szerelem van, ami most ilyen formában tud megvalósulni. Úgyhogy gyanítom, lelkem romantikára éhes fele is kielégülést talál nem sokára.
Igazad van, bőven lesz benne romantika. :ühüm: És igen, ezért mondtam, hogy rengeteg téveszme él az ilyen kapcsolatokról a köztudatban. Szó sem lehet arról, hogy egy Dom nem törődik a szubja igényeivel. Sőt. Jobban kell ismernie, mint akár sajátmagát, mert teljesen őrá van utalva a másik. Pontosan tudnia kell, hogy a szubja mit képes elviselni, mi az, ami még a normáiba belefér, meddig feszítheti a húrt anélkül, hogy baj lenne. És egy jó Dom tudja is, hogy meddig mehet el. Ez pedig nem megy máshogyan, csak ha odafigyel a másikra, főleg, hogy elég egy rossz mozdulat és tényleg a szub életével játszik, de minimum az egészségével.
|
|
|
 |
 | |  |
|
Arita
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 05. 16:43 |
|
|
|
 |
 |
Hát igen, nagyon vártam már ezt a történetet, főleg, hogy nem először olvasok ilyesmit, hála Viknek, aki figyelmembe ajánlotta a Taiming Rikit, így nem is igazán ért meglepetés. Egyébként nem vagyok igazán S/M fan, de időről-időre azért szívesen olvasok ilyesmit, főleg, ha romantika is van a sztoriban. És Vik azt mondta, hogy lesz... Már előre örülök...
|
|
|
 |
 | |  |
|
Michiyo
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 06. 10:28 |
|
|
|
 |
 |
Totál gáz, hogy nincs otthon internetem, így elég ritkán jutok ide. Viszont nyilvános helyen tényleg életveszélyes olvasni ezt az oldalt. Az összes könyvárban, ahol beíratkozott olvasó vagyok, teljesen elmebetegnek néznek, mert egyszer sírógörcsöt kapok, másszor meg nevetőt, és mind a kettő zavarja a többi olvasót. Arról nem is beszélve,hogy már többször rám kellett szólni, hogy ne nyálazzam össze a számítógépet. :D
Azt, hogy a Dany mennyit adott nekem ( meg annak a pár csajnak, akiket sikeresen rászoktattam) nem lehet szavakban elmondani. Az utolsó fejezeteket zsebkendővel a kezemben olvastam végig.
AZ Esti mese drótót azonnal leadtam, az egyik barátnőmnek, aki pont infóórán ült. A végeredmény 20 vihogó hölgy, meg egy értetlen a tanár. :D
A Védőőrízet mellé kaptam egy állandó nevetés okozta heveny rekeszizomfájdalmat. :D
A Rabulejtve az első írás, ebben a műfajban, amivel találkoztam, de nagyon tetszik. Ezt is végigfogom olvasni.
Szóval nem tudom eléggé megköszöni Nektek ezt a rengeteg csodás élményt. Arrigatou!
|
|
|
 |
 | |  |
|
Airisu
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 06. 11:15 |
|
|
|
 |
 |
VIK!!! Köszönöm! Újabb kaput nyitottál egy hihetetlen, ismeretlen világra és csak bámulok, mint egy gyerek, amikor először jut el vidámparkba. Alig egy éve kezdtem el animézni, mangázni és bizony igen hamar kinyílt a yaoi mágikus világa számomra, de azóta újabb és újabb kis rejtek ajtókat mutattok nekem, csupa kincsekkel. Nem tudtam erről a világról és már az előszavad felcsigázott rendesen. Személy szerint nem vagyok SM beállítottságú, de minden érdekel és abszolút nyitottan állok mindenhez, iszom és szomjazom ezt az újdonságot is. Alig várom a folytatást, amiben a romantikára mindig éhes rózsaszínű lelkem megkapja a magáét, csakúgy mint a hentai felem :twisted:
Nió szokás szerint szóról szóra leírta, amiket érzek-gondolok a Rabulejtével kapcsolatban és csak tovább szeretném magasztalni a fordítási képességeidet. Lenyűgöző!!!
Lassan aláírásnak rakom be: MOTTOMOTTOMOTTO kudasai!!! :)
|
|
|
 |
 | |  |
|
sae-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 08. 15:05 |
|
|
|
 |
 |
hát ez a fejezet! nagyon ott van! imád, imád, imád!!! mit nbem mondtam még? ja, teperje le! csak a rend kedvéért! :D
nagyon tetszik az átalakítás is, az az idézet pedig a Dany negyedik részéből, Ayase, ez kínzás! ez egy gonosz húzás volt, de nagyon... most törhetem a fejemt, hogy mit tettél már megint?!
jaj, Danyyyyyyyyyyyyyy! *sírva, könyörgős hangon*
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Bw a (zűr)tündérke
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 09. 18:43 |
|
|
|
 |
 |
Hi!
Nos. Azt hiszem előadok egy írói szakvéleményt. A stílus kiforrott, a szövegek praktikusak, aranyosak és... Na jó! Ez nekem nem megy. Marha jó a humorod. XD Komolyan néha megszakadtam a röhögéstől. Főleg Danielle és Ryu beszélgetései készítenek ki (egyik kedvencem Danielle előadása a kisujj magányosságáról XD, meg az a gigantikus konfliktus Ryu és szegény Perec között XD). És... És mit mondjak még? Ja igen! A Védőőrizet. Nos kérem... Azt a hugomnak szoktam felolvasni és folyamatosan újra kell olvasnom minden mondatot, mert végigröhögöm és nem érti, mégis miről beszélek. XD
Szóval csak annyit akartam mondani: Hajrá! Kiváncsian várom a folytatásokat. XD Még csak vagy két hete fedeztem fel ezt az oldalt és máris függővé lettem. Normális ez? XD
El kell mesélnem, milyen ciki, hogy amikor nem volt gépem és nyílvános helyen (konkrétan a könyvtárban) kellett olvasnom, enyhén volt csak ciki, hogy be kellett fognom a számat, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. XD Remélem, elnézték nekem. ^^"""
No mindegy. Szóval csak hajrá és imáááádom! ^^ *yaoi fan, yaoi fan*
Pápá! ;)
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
naravna
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 10. 20:05 |
|
|
|
 |
 |
*shameless Védőőrizet fangirl* erre a részre vártam az elejétől kezdve... az mindig olyan jó, mikor rájövünk, hogy a körülöttünk mászkáló eddig szadista sejthalmaznak vélt lény mégis ember :) persze én is része vagyok a teperje-le-kórusnak ^^
amit még nagyon várok, az Seiki története! azt az embert már az elejétől kezdve imádtam.. szerintem a szíve mélyén mindenki vágyott már rá legalább egyszer (én többször is :oops: ) hogy olyan legyen, mint ő. "no apologies, no regrets" - hogy anélkül hajszoljunk szoknyákat és/vagy nadrágokat, hogy bárki szólna egy rossz szót is, hogy ne törődjünk semmivel.. és mégis, abban a pasiban szerintem sokkal nagyobb mélység van :) szóval ha valakinek van fölös, eladásra váró Seikije, én magamra vállom, és megszelídítem :wink:
*ezennel elvonul a "Grrr" topicba nyavalyogni*
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Elf
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 14. 18:37 |
|
|
|
 |
 |
Igazából én már nem tudok többet hozzátenni, vagy szebbet mondani/írni, mint az elöttem szólok.. talán annyit, hogy amennyire utálom ezt a napot, na annyira esett jól a meglepi.. Isteni volt, Vik! És egy hangyánnyi off: a monitorom szárazontartása érdekében kitettem mellé egy apró, ámde igen hatékony ventillátort (ismeritek nem? Pici, gnóm, két elem bele és marokra fogod.. :lol: ), szóval, mielött idejövök, beüzemelem, és míg ki nem pihegem magam, nem kapcsolom ki.. :lol:
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Bw a (zűr)tündérke
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 18. 19:36 |
|
|
|
 |
 |
Hát... Hát na! Szóval. Röhögőgörcs, aztán elgondolkodás és haragvás "apucira". Minek vitte fel azt a csajt! :evil: Szegény "Haya-chan", de legalább kezd egyre nyílvánvalóbbá válni, hogy kedveli apucit. Jah igen és egyetértek Haya-val! Csak én az egészet megettem volna. De a hascsikarást sem bántam volna. Erre mondják, hogy bunkó. :P Én meg talán picit bosszúvágyó vagyok. ^^""" De azért tényleg nem értem, hogy van képe felvinni vkit magához, amikor nincs egyedül. Mert ha egyedül lenne, még hagyjám... *mély levegő, kifúj*
Hayase. Lenne egy kérésem. Gyorsan folytasd. XD Minden nap megnézem, mikor van folytatása végre és tűkön ülök, hogy olvashassam a következő fejezetet. ^^
Cuppa!
|
|
|
 |
 | |  |
|
Corot
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 18. 21:06 |
|
|
|
 |
 |
Nagyon rég jártam erre, és mindjárt frisset találok! De jó, De jó!!! :dobb: Eddig is imádtam Védőőrizetet, mindig jót tesz az ici-pici lelkemnek. Most, hogy elolvastam a mai adagot (és ismét végig vigyorogtam :mrgreen: ) már nagyon türelmetlenül várom a folytatást. Az a vörös maca!!! :mad: Mivel csúnya-piszkos fantáziával rendelkezem, már látom lelki szemeim előtt ahogy Haya-chan és a répanéni hajbakapnak (egy jó kis iszapbirkózás) rendőrbácsi"apuciért" (bizonyára zsarukánk ezt nagyon élvezné). :twisted: De lehet, hogy a vöröske is rendőr, lehet hogy nem pajzánkodnak, csak haditervelnek valamit (persze ez csak az én fantáziám szüleménye), és egyébként is rossz az aki rosszra gondol!!! Szörnyű, hogy mennyire öldös a kíváncsiság!
|
|
|
 |
 | |  |
|
Arita
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 18. 22:55 |
|
|
|
 |
 |
Azt hiszem, Corot, egy srófra jár az agyunk: bennem is felmerült, hogy a vörös hajú bombázónéni, esetleg zsaru... és lehet, hogy nem is néni, hanem bácsi...? Ez az egyik mellékhatása a yaoi mangák, sztorik egyebek olvasásának nálam, akkor hiszem, hogy az illető milyen nemű, ha látom... Mit is...? Ez a másik mellékhatás, olyan hentai lettem, amiről nem is álmodtam volna, amit bizonyos körökben nem is szégyenlek, máshol meg nem tudom hogy rejtegessem. :D Tényleg kíváncsi lennék másoknál milyen előre nem jelzett járulékos hatásokkal járt a műfaj... Össze kellene gyűjteni, hogy fel lehessen tüntetni a cuccokon kockázati tényezőként.
Mindenesetre nagyon tetszett az új Védőőrizet. Lám-lám kis ukejelölt bishink már vacsorával várja haza szélesvállú védelmezőjét, milyen szomorú, hogy pofára esik. Úgy érzem elindult már a vezérhangya Ken-kun fejecskéjében, és lassan megy utána az egész hangyaboly... Remélem addig csipkedik majd a kis aranyost, amíg le nem hányja magáról az összes ruháját. (Íme viszonylag fiatal, de nagyon erős és életképes perverz énem megnyilatkozása.)
Igaz, nem sok fanficet olvasam még, de valamiért a Védőőrizet olyan különösnek tűnik nekem. Nem úgy indul, mint egy átlag yaoi fanfic, hanem mint egy nagyon izgi amerikai akcióvígjáték, amiben van morc hallgatag szuperzsaru, meg nagypofájú pimasz kis mitugrász kölyök, sokat lövöldöznek, autókat törnek halomba, kamion elején függeszkednek, épületeket robbantanak és miközben a háttérben feltűnik az a bizonyos nélkülözhetetlen nagy vörös lángoszlop, iszonyú jó poénokat eresztenek meg... Legalábbis engem a hangulat valami ilyesmire emlékeztetett. Csak nálad Ayase, 100szor jobbak a poénok, és olyasfajta eksönre is van kilátás, ami az ember lányát jobban izgatja, mint amit a Segal Pista visz véghez egy vonat tetején aikidozva. (Bocs Steven, de ez, legalábbis nálam, így van!) A viccet félretéve, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogyan is jutnak el majd addig. A helyzet fokozódik, már érlelődik a dolog és Arita egyre kíváncsibb. Nagyon-nagyon várom a folytatást, és köszönöm Ayase, hogy vagy és írsz, mert ha ilyeneket olvasok, nekem is erőt ad a további szakdolgozáshoz!!!
Nini! Milyen hosszú postot írtam! (Lehet, hogy kicseréltek az ufók?)
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Nio
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 21. 03:59 |
|
|
|
 |
 |
Haliho mindenkinek!
Ismét elég régen jártam erre , de minden alkalommal amikor feljövök a Sóhajomra újabb és újabb kellemes meglepetésben van részem. Most például a Védőőrizet következő részéhez volt szerencsém.
Elég világosan kifejtettem már a véleményemet ezen jeles írásműről, stílusáról és szereplőiről. Újat írni nem tudok csak ismételni magamat, de azt sűrűn. Mert úgy érzem, lehet, hogy már unalmasan ismételem önmagamat, de akkor is minden alkalommal muszáj újra és újra leírnom a hatást amit a mű (csakúgy ez mint a Daniell) kelt bennem. És az érzéseim milyensége és erőssége ugyanúgy állandó Ayase ahogy a te műveid minősége is. Az csak egy irányban mozdulhat el, felfelé és ezt követik az én érzéseim is.
A Védőőrizet mostani fejezetével is épp ez a helyzet. Már mint régi ismerőst üdvözöltem, de egyáltalán nem volt megszokott újat mutatni nem tudó, átlag jó színvonalú kategória a rész. Az ember lánya azt hinné egy idő után már hozzászokik a jóhoz és nem tud belőle a dolog olyan erős rekciókat kiváltani, de mindig bebizonyosodik, hogy ez nagy tévedés. Sikerült ugyanis a 6. fejezeten is pont úgy lepadlóznom mint az elsőn, amikor még az újdonság varázsával hatott a frenetikus humor. Most zsaru bácsi kávéjának történetén csorogtak a könnyeim. Az a kis szösszenet amit Ken-chan levágott egyszerűen elképesztett. Hogy ennek a srácnak (és az őt világra hozó kedves édesanyjának) milyen stílusa van az elképesztő. Az a kissé nyegle de ugyanakkor nagyon üdítő és ötletes humor, Nakazwa-san nyálcsorgatóan széles vállai és falrengetően vastag szemöldöke mellett a történet abszolút védjegye és sava borsa. Amikor a jobb felső; huszonkettes cserje felülről a második levelét rágcsáló hernyó képe megjelent lelki szemeim előtt, zsaru bácsi szaglószerve által utólag lelepleződve, monitorom testi épsége ugyanúgy veszélybe került mint első alkalommal. Ayase, én komolyan nem tudom elképzelni honnan merítesz még ennyi idő után is ilyen lehengerlő, egyedi és kirobbanó nevetésre késztető ötleteket. Az ember azt hinné, hogy egy idő után már képtelenség újat és 100%-osan működőképes dolgot összehozni, de te mindíg bebizonyítod, hogy esetedben ez nem így van. Te akkor is fokozod a hatást amikor már szinte elképzelhetetlennek tűnik.
És emiatt én sokszorosan leveszem előtted a kapalomat :down: :bow:
Répanéni feltűnése pedig kifejezetten szórakoztató volt számomra. Igen, zsaru bácsi is férfi, mégpedig nem is akármilyen, és ha jól sajdítom ráadásul még hetero férfi is (vagy esetleg bi, de pillanatnyilag én heteronak képzelem). És innentől még inkább az én ízlésemre van szabva a dolog, mert a gyengém ha egyébként teljesen hetero karakterek gabalyodnak egymásba, a szó szabályos értelmében. Mert AHOGY MONDTAM TÖBBSZÖR IS, A LÉNYEG PONT AZ, HOGY NEM A NEMEK SZÁMÍTANAK, HANEM A MÁSIK SZEMÉLYE, EGYÉNISÉGE, LÉNYE. Ken-channak meg aztán van egy olyan nagy adag senki máshoz nem hasonlítható egyénisége, hogy lehetetlen lenne figyelmen kívül hagyni. Zsaru bácsiról meg csak szuperlatívusziokban tudok beszélni, valahonnan a felhők magaslatából, mert ő számomra olyan mértékben A TÖKÉLETES PASI (ÉS TERMÉSZETESEN SEME) megtestesítője, hogy az már szinte félelmetes. És ezen még az sem változtat, hogy a partnerkapcsolataiban láthatóan nem az észbeli képességek alapján válogatja meg ágymelegítőit, hanem inkább alantasabb szempontokat részesít előnyben. De ettől csak még életszerűbb lesz a róla kialakult kép és annál nagyobb lesz az örömöm és izgatottságom amikor majd végre Ken-chant "görgeti maga alá" (hogy a számomra díjnyertes szavaiddal éljek).
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Bw a (zűr)tündérke
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 21. 19:31 |
|
|
|
 |
 |
Ayase, mint írótárs elárulhatom, hogy ez így van jól. ;) Mmint, hogy a karaktereid valahol belőled indulnak ki. ^^ Én még ugyan kezdő vagyok a pályán, de máris rájöttem és bár próbálom magamtól függetleníteni a karaktereim, kezdem azt hinni, ez lehetetlen vállalkozás. XD
Van amúgy egy vöröshajú táncosnő karakterem egy szerepjátékban és bár gőgös, fennhéjázó, beccsvágyó, gonosz, érdektelen és minden pasit a lábai elött akar látni, amint kúsznak-másznak elötte, megszerettem. XD Bár mondjuk én tudom, milyen kis gyengécske legbelül. Ó és igen. Hála neked és nektek kövi project egy yaoi lesz. XD Csak még ki kell találnom, meg idő is kéne hozzá...
De szóval köszi az írásaitokat. Imádom olvasni őket, mert mind egyedi és ráébreszt, messze vagyok még a céltól (minden vágyam, hogy híres író legyek ^^"""), de már úton vagyok. ^^ Köszönöm nektek. ^^
Cuppa!
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Ayase
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 22. 13:06 |
|
|
|
 |
 |
Hmm. Az új frissítéssel ( ami hamarost... tán még ma bekövetkezik :hmm: meglássuk :wink: ) már felkerül az Óhaj-Sóhaj menüpont alá egy kis mesemesemátka, de ez nem jelenti azt, hogy ide nem véshetném le az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Nagyon sokat kérték tőlem az írásokat és egyrészről ez baromira jólesik. Már maga a tény, hogy valaki az én műveimmel kívánja gazdagítani az oldalát, egy nagyon pirító dolog. De nem látom értelmét. Érdekes, mintha úgy vettem volna észre, hogy ez csak nálunk szokás in Hungary, külföldön hagyják a dolgokat a helyén és feldobják a lapot a linkek közé jelezve ezzel, hogy iiigen szeretemszeretem. Nem tudom ki hogy van vele, de engem személyszerint rettenetesen zavar, hogy elindulok kattingatni, és minden magyar oldalon (tisztelet a kivételnek!) megtalálom ugyanazokat az írásokat. Így végülis nem újakat olvashatok, hanem ugyanazt többszázszor. Csak én nem látok ebben értelmet? Mindegy. Egyedi. Én úgy gondolom, hogy az írásaim helye itt van. ^^ Itt laknak. :red: Inkább bíztatnám az "írópalántát", hogy töltse meg a lapját csupacsupa egyediséggel. És legyen EGY ne sokból pillongasson felfelé. Én is erre törekszem és remélem ezzel nem sértek meg senkit, mert nagyon nem áll szándékomban. :wink:
|
|
|
 |
 | |  |
|
Arita
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 17:56 |
|
|
|
 |
 |
Ayase, elolvastam a Daniell két új fejezetét... Annyira, de annyira le akarom írni, hogy mit váltott ki belőlem, de nehezen fogalmazok, nem találom a szavakat, és még mindig sírok... Még mindig, már több, mint 45 perce. Lassan megdöntöm a könyvönbőgési rekordomat, de nem bírom abbahagyni. Az első fejezet olyan mélyen érintett, hogy elmondani sem tudom. Lehet, hogy ez azért van így, mert túlzottan jól ismerem azt az élethelyzetet, amiben Ryu van, és... nem akarom részletezni, de a saját érzéseimet, legmélyebb kételyimet láttam ott, azokban a sorokban. Nem az a fajta vagyok aki gyakran sírdogál, pedig biztos kéne, csak kevés dolog van ami kihozza, de ha mégis... akkor olyan jó. Köszönöm Ayase, hogy megírtad ezt, és hogy ilyenre írtad, mert nem is tudod, mekkora élményt adtál nekem ezáltal.
A második fejezeten pedig felváltva sírtam nevettem. Az a párbeszéd ami Sei és Ryu között elhangzik, egy remekmű. Vannak a Daniellben kedvenc szövegeim de ez most, vitt minden eddigit. A kristályváza... Hát én is majdnem leestem a székről. És mégis, amellett hogy ilyen humoros lett az egész, ott volt a mélységben az a hihetelen mély érzelmi töltet, amitől a végén megint csak elsírtam magamat... Gyönyörű lett az egész, és még egyszer köszönöm.
|
|
|
 |
 | |  |
|
Elf
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 18:06 |
|
|
|
 |
 |
Fárradtan haza, és itten ért egy hatalmas meglepetés: friss Daniell! Míg olvastam, a második fejezeten végig vigyorogva gondoltam arra, hogy, miközben bőszen hajlongok elötted :down: és dícsérem a Művet :dobb: melyik részt kellene idéznem. Aztán rájöttem, hogy felesleges ezen molyolnom, mert az egészet úgy sem másolhatom ide. A többiek biztos sokkal szebben leírják majd, nekem csak így sikerült. Kösz, jót tett a lelkemnek.
És mégis... ha reggel olvashattam volna, mielött ez a nap elkezdődőtt, biztos ezt mantráztam volna egész nap:"tátsd ki szép nagyra a szád, tudom, hogy menni fog, hiszen gyakoroltuk eleget és nyeld le ezt a keserû pirulát dobozostul."
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Airisu
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 20:09 |
|
|
|
 |
 |
Ayase!
Először is BOLDOG 100.000-DIK KATTOT!!! :dobb: Ez a szám tükrözni kezdi végre, mennyire is Csücsök lett mindenkinek ez az oldal. :ohoo:
Daniell. Lassan azért nem fogok postot írni, mert nem találok már szavakat a méltatására. Akkorákat kell már önkéntelenül hajlongásznom előtted, hogy a fejem lassan a Föld túlsó oldalán kukuccsol ki. :bow: :bow: :bow: Tréfával egy picit félre: Jégkirályfi. Elképesztő erővel hatott rám ez a Ryu-monológ: az érzelmi színskála mellett minden szivárvány pirulva eloldalogna. Az utolsó pár mondat pedig belém égette magát. Számíthattunk rá, hogy Dany valahogy így reagál majd, de Ryu szerelmes szemével iszonyúan fájdalmas látni kínlódását.
10 dkg Asuka. Már a címnél lepadlóztam. 'Csöppet' hirtelen váltás volt - még nem ébredtem fel teljesen a félkómás, érzelmi lezsibbadásból, amit az első fejezet okozott, de máris elemi erővel csaptál le a gyanútlan olvasóra. A környezetem ismét súlyos károkat szenvedett: monitorom elázott, klaviatúrám valahogy nem bírja a csapkodást, ahogy a térdem sem igazán örült a gyakori tenyérlátogatásnak. Eddig Seitől egy kicsit távol maradtam érzelmileg - bár imádtam a mocskos száját, de féltékeny voltam rá. Ennek a fejezetnek hála már egy félSei-fan írja ezeket a sorokat. Néha kihagyott egy-egy ütemet a szívem a történések alatt, de megint annyira karakterhű tudtál maradni, hogy utána már az egész teljesen természetesnek és magától értetődőnek tűnt. Hihetelen élmény Seiki szemével látni az új karaktert, jelzőitől pedig, amit kedvesére használ, egyszerűen... :lol: :lol: :lol: Elég, ha annyit mondok, hogy botsáskára, szöcskére, pálcikára, csőtésztára, csíkra már nem tudok ugyanolyan szemmel nézni, mind eddig. :D
Tényleg nem lehet visszaadni azokat az érzéseket-élményeket, amikkel megajándékozol. Hetekre fel tudsz tölteni egy-egy Daniell fejezettel. Nagyonnagyonnagyon köszönöm!!!! :ceret: FOREVER!!! :ohoo:
|
|
|
 |
 | |  |
|
Bw a (zűr)tündérke
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 20:14 |
|
|
|
 |
 |
Drága Ayase!
Sírtam. Komolyan mondom sírtam Ryu-san eszmefuttatásán Daniell-ről, meg a Jégkirályfiról és azok a hasonlatok... Símogattak a szavak. Sütött belőlük, hogy Ryu tényleg szereti és az ilyen részeken mindíg úgy elámulok, mert tényleg meghatóan gyönyörű, szeretteljes... Nem rózsaszín, sokkal inkább szelíd napsárga, amibe az ember legszívesebben beleolvadna és arra gondol, ő is akar egy ilyet aki így és ennyire.
Sei... Nos Sei-n meg szokás szerint csak röhögni tudok főleg a makacsságán, hogy ő nem, pedig igen. Mosolyogtatóan makacs, de amikor közbe szúrja azokat a szolíd, érzékeny mondatokat, kirobban belőlem a röhögés, hogy ilyen nincs. XD Pedig van. És imádom. Pont így. Pedig elég bolond.
Daniell meg... Valahol tudom, mit él meg. Egyszer arra ébredtem, hogy vki letaperolt. Utána sokáig rémálmaim voltak és mindenkiben az ellenséget láttam. De remélem ő is hamar meg fog gyógyulni, hiszen a lélek sebei lassabban ugyan, de gyógyulnak, folyamatosan. És nem fair, hogy ellöki magától Ryuuut!
Visszatérve a lényegre. Csodálatos vagy. ^^ Fantasztikus tehetséggel áldottak meg az égiek, hát alkoss még többet és többet. ^^
Pápá!
|
|
|
 |
 | |  |
|
sae-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 20:59 |
|
|
|
 |
 |
mivel kezdjem Ayase?
hogy visítottam örömömben, amikor megláttam a kiírást MSN-en?
hogy remegve, észvesztve kattoltam az oldalra, és a net nem lehetett elég gyors?
hogy a körmömet is majd lerágtam, mire elkezdhettem olvasni?
hogy a szívembe martak Ryu szavai?
hogy mennyire tisztelem azt a lelkierőt amivel képes voltál ezt megírni?
hogy Seiki és Ryu beszélgetésétől annyira nevettem, hogy az már fájt?
hogy megmosolyogtam Sei szavait, ahogy leírta Asukát, mert hiába tűnnek sértőnek a jelzők mégis van bennük valami gyengédség?
hogy mennyire hiányoztak már?
hogy él a történet olyan elevenen, mint eddig, s talán még elevenebb?
hogy fájdalmasan szép és magával ragad?
hogy adsz vele valamit, amit megfogalmazni se lehet, és mégis ott van, hogy teljesebbé tegye az embert?
hogy hiába próbálkozom azzal, hogy valami szépet írjak végül mégis csak ez marad: KÖSZÖNÖM! ? :ölel: :down: :bow:
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
Chiaki-chan
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 23. 21:56 |
|
|
|
 |
 |
Ambivalens érzelmek kerülgetnek, melynek következtében hol szívkitépetten ülök, hol vigyorgok, mint valami hülye. Újra Daniell.... huh. Sejtettem, hogy Dany nem fogja olyan gyorsan kiheverni a dolgot... mikor az ember elvesztit a hitét, vagy az önbizalmát, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg... a bizalmát a világban, az állatira szar érzés (bocsi a csúnya kifejezésért, de az). :( Örlődik a rossz emlékek közt, és szerintem nagyon bántja az is, hogy így bánik a körülötte lévőkkel... mármint ilyen állapotban az ember undok másokkal, hogy nekik is fájjon, ne csak neki, de szerintem ezzel még nagyobb szenvedést okoz magának, hiszen a szermélyisége nem olyan, hogy ő maga bántson másokat. Remélem, érti vki, mit próbálok kiííni magamból, mer én már abszolút nem. Na mindegy. :roll:
Én úgy érezem, hogy Daniell már sohasem lesz ugyanolyan napsugár, mint régen, de azért reménykedem, hogy valami visszatér majd abból, ami volt. Dany, küzd ki magad abból a bizonyos mocsárból!!!!!
Szóval ezek a rossz érzéseim... annyira szánom ezt a szerelmes párost, az ilyenek embereknek csak jó kéne, hogy jusson az életből (bár lehet, hogy akkor nem tudnák azt értékelni). Viszont szeretem Ryu monológjait, mert olyan pontosan le bírja írni, hogy mit érez... ritka képesség - ami valójában a te ritka képességed, Ayase, és ezért csak csodálni tudlak... mestere vagy a szavaknak. :down:
Na és akkor jött a második fejezet, ami nem nagyon illett az első érzelemvilágához (lehet, hogy nem kellett volna egymás után olvasni), viszont rendkívüli felüdülést jelentett utána (épp készültem elsüllyedni a Ryu bánata miatt érzett empátiarohamomban). Seiki még súlyos problémákat is képes rendkívüli ügyességgel humorossá alakítani... majdnem leestem a székről, úgy röhögtem már az elején is, és amikor hirtelen meg lett említve Asuka... kész. whiii Említettem már, hogy imádom Numata-san szövegét? A pasas a tipikus bárkit-bármikor-megdugok-de-ebből-az-érzelemnek-nevezett-katyvaszból-nem-kérek-köszi-szépen-típus, és imádom, mikor pofára esnek, mert kiderül, hogy tudnak érezni. Próbálja humorosra, komolytalanra, magátkigúnyolósra venni a figurát, de a szavai mélyén megbújik a gyengédség, ahogy a fogpálcikáról beszél. Egyszerűen oda vagyok az ilyen típusú karakterekért. :dobb:
A cuki pici fekete befogott egy csődört, reménykedünk, hogy meg is tartja! :ühüm:
Ayase, én annyira imádom ezt a sztorit!!!! Nagyon jó! Mégmégmégmég!
|
|
|
 |
 | |  |
 |
 | |  |
|
kata69
|
 |
Elküldve: 2007. 02. 26. 02:59 |
|
|
|
 |
 |
Ayase!
Két nap alatt rágta magam végig Daniell és Ryu történetén.Néha csak a levegőt kapkodtam,mikor egy-egy olyan részhez értem,mikor Ryu meséltaz érzéseiről.De amikor Daniell megtámadása történt... szabályosan megáltt benem az ütő!Rettegtem, Ryu-val együtt a kölyökért. Utána pedig a megkönnyebüléstől bőgtem. Pedig lehetne már némi önuralmam, elvégre 37 éveen, családosan, sok mindent lát az ember lánya :P Mégis rabul ejtett a történet, nem bírtam abbahagyni.Biztos mondták már, de én is mondom: fantasztikusan írsz! Várom a folytatást, és remélem, nem kell sírógörcsöt kapnom Danny maitt, vagy Ryu miatt, mert azt a szívem már nem bírná ki :? Köszi, hogy írtad és írod ezt a történetet,csodálatos!
|
|
|
|
|