Tartalomjegyzék
Mesélj - Blabla
Elf
Hosszú netmegvonás miatt most kerültem sóhajom-közelbe.. öröm: azok a képek... huhh.. düh: anyám borogass.. csajok, kövezzetek meg nyugodtan, sőt, akár körbe is vigyoroghattok, az engedélyt megadom... beleszaladtam néhány komoly sasunaru képbe. Hááát.. eddigi elképzelésem, miszerint abból a két kölökből nem lehet szemrevaló, emberforma pasit rajzolni megbukott. Jó alaposan. És a düh oka: virtuális színescerkát ragadtam, hogy majd jól átfabrikálom. Szerintetek?!?! Asszem ezt is hagyom Ayasenek és Viknek, mint az írást is... én meg majd megyek gyönyörködni a végeredménybe. Amúgy, ha már ezt a topikot találtam meg elsőre, blablászom: egyik író ismerősöm rámkopogott az éteren kersztül és megkérdezte: nem lenne-e gond, ha a főhősének ezúttal különcségnek a yaoi-mániát adná.. és hogy tudok ebben neki segíteni.. :oops: Utólagos engedelmetekkel, megadtam neki eme honlap címét, hogy ha komolyan érdekli, akkor olvasgasson, merthogy én kicsike cserkész vagyok a jelenlévőkhöz képest :D
Ark
Eszembeötlött, vajon mennyire nyugtalanító, hogy semmit sem bírok úgy megnézni, hogy a yaoi (esetleg yuri) szálat, ne lessem benne?
Vik
Arctica, egyáltalán nem nyugtalanító, úgyhogy megnyugodhatsz. :D:D
Mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy a frissekhez azért került ki a Taming Riki magyarázat, mert minket bosszant, hogy más csinálja. Nem. Illetve igen, de nem az bosszant, hogy más csinálja, hanem hogy szerettük volna és nem lehet. De ez egy másik téma. Azért került ki, mert lehet, hogy sokan nem gondolnak bele, hogy itt már nem egy fanfictionról beszélünk, hanem egy hivatalos, nyomtatásban megjelent, szerzői jog által védett regényről. Ez nem úgy fog működni, ha Kira megtalálja ott, hogy ejnye-bejnye, ugyan vedd már le, légyszike, köszönöm... Ebből nagyon komoly per lehet, amit simán meg is fog nyerni, mivel az amcsik köztudottan nagyon bolhásak a szerzői jogokra, meg az ilyen jellegű lopásokra. És mivel anno Kira megkapta a Sóhajom linkjét, amikor az engedélyt megkértük, onnét már csak két katt a Taming Riki magyar fordítása és ettől szerettünk volna élesen elhatárolódni. Nem szeretnénk bajba keverni se magunkat, se az oldalt. Ennyi a magyarázata annak a postnak, semmi más. :D
mazsola
Én már elég régóta reflex szerűen ratingelem uke/seme kategóriákba az összes animék szívdobogtató felhozatalát... ehhez képest az, hogy yaoi összefüggéseket keres az ember igazán lightos devianciának tűnik... :oops:
Nem véltem én semmi morcot, hátsó szándékot fölfedezni a TR friss mögött... csak meglepett az időzítés... :paperbag: (Gonosznak is csak azért tituláltam, mert nem rejtett olvasnivalót :tikk: )
Vik
Nem is konkrétan rád céloztam, Mazsola. :D:D Bocs, ha félreérthető volt, amit írtam. Tényleg csak azért írtam meg ezt a választ, mert biztos vagyok benne, hogy nem csak neked, vagy éppen nekem (igen, nekem is, meg Ayasénak is. :ühüm: ) fordult meg a fejemben, hogy milyen jó az időzítés. Tényleg. De mivel ez az igazság, Kira konkrétan kijelentette, hogy nem szeretné látni sehol a regényt, ezért gondoltuk, hogy lefektetjük konkrétan, hogy semmi közünk hozzá.
Ark
Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy többé jószántamból, csak akkor nézek hetero pornót, ha büntetni akarom magam.
Ayase
Szóóóval két nap és Con!!! :fangirl: (Meg kell valljam öszintén én mindig jobban várom a társaságot mint magát az eseményt. Ah a feeeeelin! :cheer: ) Szóval páran csoportosulunk! Kinek van még kedve egy naonyaoimán gyülekezethez? Semmi kötelező csak egy tali hogy a nevek arcokat kapjanak. Aztán tömeghömpölygés :D NA???
Airisu
Juhéééj! :jump: Az ötlet zseniális! :glomp: A könnyű felismerhetőség jegyében yaoi pólót fogok viselni! :lol: A mikort és a holt azért ugyi még lebeszéljük szombatig? :red:

Varázsoljunk YAOI CON-t az AnimeCon-ból!!! :YAOI:

:fangirl: :cheer: :fangirl:
Shinzo
:jump: Igen-igen-igen!!!! :jump:

Én is benne vagyok :D Úgysem ismerek még személyesen senkit )O(
Corot
:pity: Sajna én most sem fogok senkitsemnem megismerni személyesen, merthogy nem leszek ott (csak lélekben). :pity:
Arita
Én ott leszek, és ugyi néhányatokat már ismerlekis, de kíváncsi vagyok az új arcokra!
Ark
Én is! Én is megyek! :jump:
Miharu
Az ötlet zseniális. *támogat* :glomp:
Ayase
Szupiszupi!! :fangirl: Jajdejóóó!!! Ayase még ma megvillantja javaslatként hánykor és hol és hogyan is, meg ad felismerési paramétereket és egyéb!!! :csup:
mazsola
Az ötlet nagyon tetcc! :ugr: :jump: :ugr: Úgyse találkoztam még senkivel, ráadásul a szombat lett volna a rövid manga vásárlós napom! :ühüm:
Shinzo
:jump: Már alig várom, és roppantul izgatott vagyok :jump: :hi: :rain: :jump:
Remélem holnap délutánig kiderül a találkahely és az időpont, mert utána nem leszek netközelben :?
Ayase
Oh, kawaii milyen holnap délután? Két postal fentebb vírít hogy még ma :mrgreen:

Na szóval. 9.00ra gondoltunk méghozzá a pecsa bejáratánál. Neemhiszem hogy ott tudok konkrétabbat mondani, mégis hogy? Jobbra a második fa? Hjaj. Bonyis. Ez nem dolgozik a kezünk alá, de ez van. :D A bejárattal szemben nekem mindenféle korlátok és bicajtartó vasak rémlenek. Na. Ott.

Szóval a kezdő pack tartalmaz 3főt. Egy darab Airisut botrányosan yaois hothohot pólót viselne (szószerint!) isteni bishi megamixből! Aztááán egy nagyon SemeViket akit FeiLong (ahhh) feliratú táskáján kivül onnan is azonosítani lehet, hogy mellette téblábol egy rózsaszín nyakörves lány tök vörös sörénnyel s oldalán logicsál egy mániájára finoman és roppant burkoltan célzó I LOVE YAOI feliratú oldaltáska. :YAOI: (ja... :láv: és és és Naaa Masa... )

Na, aki bekíván társulni a fangirlködésbe, :fangirl: csapódjon oda! Ne körbekerülgessen meg megkukk tééényleg jóllátja e stb! Akin yaois póló van... az csak hentai lehet neee? :cheer: :cheer: :cheer:
Shinzo
Amindenit :D Nagy kár hogy nekem nincsen ilyen szerelésem :mrgreen: Nade ami késik nem múlik :twisted: De majd csak szigorúan legközelebb...

És igen, jól emlékszel, van ott mindenféle korlát meg egyebek meg szerintem oltári nagy tömeg is lesz... de ha ilyen szerkóban lesztek, csak nem fogok célt téveszteni :mrgreen:
Ayase
Igen hetente járok arra igy a mini memoriámban megragadtak a vasak. :mrgreen: És pont mivel ismerem a helyet... tudom, hogy ott nem lehet konkrétabbat mondani :(
Aleera
Hmmm, remekül hangzik :D Úgyis régen volt már meet!
Ott leszek - talpig Narutoban... :oops:
/illetőleg Akatsuki pólóban és rikító piros neccharisnyában - oldalamon két barátnőm, akiket TavasziTaliról ismerhettek/
MÁR CSAK KETTŐT KELL ALUDNI! :fangirl:
*jajj de nagyon várja már azt a partyt*
mazsola
9:00 az reggel van ugye? akkor a pénteki "szomszédolást" át kell tenni máskorra :ühüm: ... kapunyitás 10:00-kor? A yaois póló, Feilong tagyó, stb. tényleg elég egyértelműen hangzik... :rain:
Ayase
9.00 reggel iiigen. Kapunyitás 10. iiigen :D:D:D
Chiaki-chan
Én is menni! Viszem hugom is (és ezért nagyon fog utálni *sátáni kacaj*)

Mondták/írták itt egypáran, hogy nem tudják, hol töltik a szombat éjszakát... időközben még egy szobatárnőm lelépett a koliból, így egy emberkét el tudok altatni vhol (kellemes szocreál hangulat, 500 Ft/diák, merthogy kolesz, és én főzök - de azt persze nem kell megenni)... de csak végszükség esetére (tudom, későn szólok, de ez már csak a "minden kötél szakad" esetre van felajánlva)
ja: ucsó ittmaradt szobatárnőm horkol :?
Shinzo
Erről jut eszembe....... találtam egy csomó gyönyörűséges képet, ami nem is kép hanem festmény :ceret: ... olyan szívesen közkincsé tenném, mit szólnátok egy nem mangás képtárhoz??? :izé: :oops:
Kala
AAAAAAZZZZZT hiszem megtanulok teleportálni és megyek én is ellenkező esetbe tut nem :( :cry: Majd ecce talán....talán.. DE Nektek jooooo szórakozást és tesség gondolni a szegény nem jöhető távoli ,,ismerősökre" :D
Ayase
Shinzo, neemigazán szeretném ha kicsusszannák a manga kereteiből :hmm: Gomenasai.

Kala! Legközelebb!! ;)

:cheer: CONCONCOOOOOON! :cheer:
Arita
Én nem tudok kilencre odaérni, a reggeli vonattal utazom... :( Csak kapunyitásra, max... De majd megkereslek benneteket.
Shinzo
Okézsoké :D Csak egy ötlet volt, de azért rájöttem hogy végülis nem ez a lényeg 8) Én is bocsi..... :oops:
Hajnalban már kevésbé vagyok beszámítható állapotban :twisted:
Kala
Hogy kell alulra képecskét varázsgálni?? :) Köszönöm annak aki megsúgja :D
Ayase
Képfeltöltő :) akármilyen bármilyen :) és ott az IMG kodo kell megadni a profilodba aláirásnak :)
Kala
Hmmmmmmmmm nem tudom hogy mi jellemezné azt,hogy itt olvashatok s írhatok..egy biztos Kedvenc művésznőm valószínüleg napi rendszerességű csuklórohamot kap miattam annyit emlegetjük,bármiröl is legyen szó...na ugye a helyzet az, hogy nem is oly soká nekem búcsúznom is kell..nem tudom mi lesz majd ezután,de hogy nem tudok majt oly rendszerességel oldalt látogatni az tut..vége a sulinak két hét és pimpőkébe tipegek be az ajtón és elmondom az év alatt tanultakat. Megcsinizem a gyakorlati feladatokat és ég áldjon suli,számítógép,internet..,,éljen" a nagy betűs élet,munkakeresés..szerencsétlenkedés... szal amíg vagyok még kicsit kihasználom.Kedvenc művésznőmnek szeretném megköszönni a szivárványt itt bent a szürkésen borús szívembe!!!
És persze jó volt Veletek..jó volt dühöngeni,örömködni s miegymás..
Mindenkinek Yaoiba gazdag és felhőtlen életet :)
És meg ne lássak bárkit is Grrr-be írni!
[color=darkred">[color=violet">Még majd írok de nem bitti hogy majd lesz ídőm a köszönő szavakra.
DeDE nem végleges búcsú ez csak ritkább látogatás
Jön majd a szürke szivárványnélküli élet!!


KÖSZÖNÖK MINDENT!!!!!!!
mazsola
Találtam egy ilyent! Elég infantilis de én jól szórakoztam rajta :wihi: ...

Ark
Ayase:

Szóval a kezdő pack tartalmaz 3főt.


Én mindenkit megelőzve kb 8.30-ra ottleszek. Autóval hoznak fel, szóval vagy ez vagy nem tudom.
Miharu
Én sem tudok addigra odakecmeregni, mer van egy nehéz tőkesúly a hátamon, az én lusta drága barátném (akit imádok peeersze...) és hát én vagyok a hivatalos kísérője, mivel nélkülem elveszne a szentem.
De asszem nem lesz nehéz kiszúrnom a társaságot. Ha kell, akkor a BL előadáson végigbökdösöm az összes I love yaoi és FeiLong táskás nőszemélyt...

Szal, ha egy nyakigláb összevisszagöndör csaj lohol utánatok magyartételekkel a kezében... tessék bevárni szegényt.
(köszöni szépen)
Arita
Mazsola, nagyon poén ez a teszt, amit belinkeltél. Nálam az jött ki, hogy félig seme félig uke vagyok, azaz reversible... Valahogy gondoltam. :D
Corot
Hehe!!! Nekem hasonlóképpen!!! 1/2 seme - 1/2 uke! :llpop:
Ayase
NA! Én most adok tuti távpontot. A pólóm. Gondoljátok naracssárga alapra :D:D:D


http://i17.tinypic.com/4lp78z9.jpg
*Vik fejezi be a posztot* :twisted: :twisted: Ayase sajnos nem tud idejönni, mert elzavartam mosogatni... Úgyhogy én posztolok. :twisted: :twisted: Mire jó egy fakanál... :twisted: :twisted: :S: :S:
Miharu
Annnyira sajnálom, de sehogyse akadtam yaoimán alakokba, pedig kitartóan álltam egy Nitta kötet mellett...de senki sem kapta ki kezemből őrjöngve, hogy az az övé. :pity: És mivel az utsó postról lemaradtam... a Ayase kutatási kísérletem kifulladt abban, h derékmagasságban tartottam a fejem és táskákat olvastam. Ha valakit így láttatok közlekedni, na AZ volt Miharu...

Majd leközelebb... :flirt:

Na de a másik... végül nem tudtam maradni a BL előadásig (amit nem tudok eldönteni, hogy sajnáljak e vagy sem..mivel kissé kezdtem kellemetlenül érezni magamat attól, h elfelejtettem sikongatni minden egyes Gravi vagy kétfiúegymásranézhúde"hentai"módon jelenet felvillanásánál amv nézés közben...) és ezér szeretném ha mesélnétek..tehát félve kérdem meg...JÓ VOLT?!?
mazsola
Miharu ottmaradtam majdnem addig, amíg el nem kezdődött a BL előadás... levegő nem volt, csak sok gravifanpalánta :tikk: ... mikor láttam, hogy lassan nem lehet megmozdulni menekülhetnékem lett és még pont sikerült elcsípni a hazafuvaromat... de azért kívácsi lennék, hogy mit hagytam ki. :tess:
Chiaki-chan
Kár, hogy nem találtál meg minket Miharu, pedig szerettem volna beszélni arról a bizonyos szekrénykéről....
Volt pici, hangosan kacagós, lángvörös Ayase, a hozzá tartozó Vikkel (egymástól mindig max egy méter távolságra), heveny nyálcsorgatásra ingerlő pólóban feszítő Írisz és Nio, narancs-lilánban, fekete-pirosban pompázó Mazsola, piros harisnyás Aleera, hogy csak a feltünőbbeket említsem (és Arita, és Arctica, és Lizzey, és Shinzo, és Elf, és Joy, ésésésés...). Már most mindenki nagyon hiányzik! Nagyon szeressem ezt a társaságot :ceret!: Köszönet a két szép napért!

A legszebb pillanat az volt, mikor 3 esernyő alatt ülve a padon, néztük hordozható DVD lejátszón a Kizunát.... :zuh: (szombati nap csúcspontja... Írisz lazán előhúzza a táskájából a hordozható DVD lejátzót, és a műsoros Kizuna DVDt... hát lementem hídba. Hihetetlen. Fantasztikus!)

Wooooooooooooooow, megérte elmenni!!! :luv:
Arigatou gozaimas, minna-san!!! (elvégre a legjobb az egész conban a társaság volt)

Jah: szentem a BL előadás egész érdekes volt, csak nem lehetett semmit hallani (a visítozás meg csak akkor kezdődött, mikor elérkeztünk napjaink kedvenceihez. De, valóban, a gravi-kép kapta a legnagyobb sikolyt.) Viszont tök édi volt Nio, aki mindenkit túlharsogva vísított a Mirage of Blaze képen... (megjegyezném, szentem a képek voltak az előadás legizgibb részei.... viszont hiányoltam egy képet Asami-samáról (mint a seme prototipusáról)) Viszont, a mai japán iskolarendsezr előadás.... szegény csajnak innia kellett volna minimum egy felest az előadása előtt, mert így olyan zavarban volt, hogy elröhögcsélte az egészet... pedig az is érdekes lett volna, ha az előadó kicsit összeszedettebb.
Corot
Most aztán tessék mesézni szépeket a Conról!!! Az alapján amit Chiaki-chan írt, biztos nagyon klassz lehetett! Én meg itten magányoskodtam egymagamban. :baka: :pity: Talán egyszer majd eljutok én is egy Conra vagy legalább egy yaoi-talira! :ühüm:
Miharu
Tehát akkor téged is elijesztettek mazsola... De Chiaki-chan volt olyan hihetetlenül imádnivaló és mesélt nekünk egy picit.

Ááá, megszakad a szívem bele... de annak örülök, hogy nektek sikerült szépen összejönni és KIZUNÁT NÉZNI HORDOZHATÓ LEJÁTSZÓN... hihetetlen, de NEEM irigykedem. Bízom abban, hogy legközelebb szép sorba végigszorongathatok élőben mindenkit. (dejóó nektek.....ugye hogy ugye?!)

Ha legközelebb összekerülnénk egy conon, Nio, ígérem veled sikítok a mobre.

Az Asami hiányból fakadó bánatodat meg teljesen megértem Chiaki-chan... Legközelebb rájuk pirítok érte.
És NAGYON köszönöm a részletes és élvezetes beszámolót... :amour: Jó volt még elképzelni is azt a csupaszín és vigyor társaságot.
Chiaki-chan
Majd legközelebb, Miharu! :jump: :P Egyébként tényleg nagyon jó volt a társaság (ahol Ayase, meg Vik megjelenik, ott egyszerűen nem lehet nyugton maradni, az embernek állandóan vigyorognia kell, olyan jókedvet árasztanak magukból). Egyébként annyi agyament dolgot fecsegtek össze... Ayase, itt és most megkérlek, hogy valamilyen formában majd fejtsd ki megint léci, hogy hogy is lett Asami a tibeti-maffia tagja, és hogy Masa hogyan is feji azokat a bizonyos yakokat, meg Kait :wihi:
Egyébként maga a con nem volt nagy szám, mert sokan voltak, meleg volt és büdi, és verekedni kellett, ha az ember lánya akart venni vmit (bár olyasmi, amit én akartam venni, nem nagyon volt, de a hugom egy csomót költött... egyem a zuzáját :baka: )
A cosplayesek viszont nagyon ott voltak a szeren, olyan szép volt a ruhájuk! (jó, nem volt annyira nagy a változatosság: Naruto, Bleach, Naruto, Sailor Moon, Gravitation, Naruto, Bleach, Angelic Layer, Kaleidostar, Naruto, Death Note, Naruto :arrow: ebben az arányban)
Viszont voltak Dragon Ball-ból is beöltözve... három tündéri kisfiú, ott szaltóztak, meg mutattak be pár ütés-rúgást, szentem a legfiatalabb alig ütötte a 10et.... NAGYON ÉDIK VOLTAK! Ők kapták egyébként a legnagyobb tapsot :amour: De szentem van kép róluk is a con honlapján. Az amw-k is jók voltak.
Airisu
Halihó minna-san! :ceret!: Halál fáradtan, de annál elégedettebben pihegek itthon. Chiaki-chan! abszolút igazad van: a sóhajomos társaság volt a con igazi fénypontja! Én is nagyon jól éreztem magam veletek és már várom a következő yaoi conunkat! :fangirl: :cheer: :glomp:

BL előadás tényleg egész élvezhető lett volna, ha az előadó kicsit kieresztette volna a hangját... Így bizony igen jelentős részét nem hallottuk a mondókának. Volt egy mondat viszont, amit nem lett volna baj, ha nem hallunk, kiváltképp Ayase, aki majdnem gutaütést kapott azon a kijelentésen miszerint a Kizuna "BL" (és nem yaoi) klasszikus. :st: Igen heves vita bontakozott ki ezt követően, amire megnyugtató választ senki sem kapott a végére. Mi hajlunk arra, hogy Kodaka-sensei és Nitta-sensei saját szavainak higgyünk, akik saját maguk a műfajra és műveikre a yaoi meghatározást használják.

A japán iskolarendszeres kislány szerintem pont úgy kacarászott, mint akibe 2 bátorító felest bedöntöttek előadás előtt. Tényleg érdekes lett volna, ha csöppet összeszedettebb a leányzó, így sajnos nem volt igazán élvezhető az egész.

Az esőben kizuzás tényleg élmény volt! :rain: Még unokáinknak is mesélni fogjuk! :lol:

Sajnálom, hogy nem futottunk össze veled, Miharu és azt is, hogy Corot megint nem tudtál becsatlakozni a fangörlködős vidámságosságba. Majd legközelebb! Kedvetekért (már ha érdekel benneteket ;) ) belinkelem a pólómon található, igen sok embert nyalogatásra és fotózásra ingerlő képekkel. :lol:

http://img2.putfile.com/thumb/5/12514375463.jpg
http://img2.putfile.com/thumb/5/12514375485.jpg

Én is köszönöm mindenkinek ezt a 2 mosolygós-röhögős-bulizós napot!

:köfi!:

Indulok Tibetbe yakért! :lol:
mazsola
Szegény én! Mikor esett az eső képleteket magoltam :zuh: !
De nagyon örülök, hogy majdnem mindenki megismertem, és egészen biztos, hogy legközelebb az én cicimen is nyálcsorgatni való hentaiságok virítanak majd :ühüm: :ohoo:
Ésésésés nagyon várom a következő priv yaoicont, vagy a nyári nagyot ahova nem kell gusztustalan sulidolgokat vinni és nem leszek teljesen kómás és az idejárogatós tündéri társaság maradékát is megismerhetem :jump:

Con... remélem legközelebb lesz levegő, meg nyitott ablakok, már most is büdi volt, de ha elképzelem ugyan ezt 35 fokban :nyo!:
Vik
Hulla fáradt vagyok, de megérte ez a két nap,az tuti. Nem hiszem, hogy sokan mesélhetnek olyat az unokájuknak majd, hogy a Petőfi Csarnok előtti téren, se közel, se távol élő ember, csak mi hatan három esernyő alatt szorongva egy padon, Kizunát néztünk hordozható dvd-lejátszón a zuhogó esőben. :D:D :ühüm: Élveztem minden egyes pillanatát az együtt töltött két napnak.
A japán étteremben annyit ettünk, hogy utána azt hittük, hogy az egész társaság a wc-t fogja látogatni egész délután, de aztán lássatok csodát és japán konyhaművészetet, két óra múlva mindenki kezdte úgy érezni, hogy mintha talán újra tudna enni egy kicsit. :D:D
A cosplayről én sem tudok mást mondani, hogy annyira szeretném már látni, hogy valaki nem Inuyashát, Narutot, Bleachet vagy Gravit cosplayel. :S Voltak jó megmozdulások, de a lényege ez volt.
A két előadás, amit nagyon vártam, meg szerintem rajtam kívül még nagyon sokan, az a BL és a japán iskolarendszer volt. A BL-es csajszi elmondta szinte szóról szóra ugyanazt, amit az A+ fórumán megtalál az ember. Az örök BL kontra yaoi vitában a felhozott érvekre, miszerint Kodaka és Nitta-sensei a saját műveiket és a műfajt is yaoinak hívja, nem tudott érdemlegeset válaszolni, inkább "ez csak egy ember véleménye" felkiáltással lerázta magáról. Szóval ennyi. De ezen kívül érdekes dolgokat mondott (már amikor hallottuk), csak éppen semmi új nem volt benne.
Az iskolai előadás pedig... :S Nagyon jó lett volna, ha a leányzó nem arról mesél, hogy ősz is vaaan... akkor a juharfák levelei pirosaaak lesznek és lehullanaaak... meg a gáztüzhely egy borzasztó érdekes dolog... hihihi... (meg ne kérdezzétek, hogy miért, valami poén biztos volt benne, csak éppen mi nem értettük. :D:D ) Pedig nagyon érdekes is lehetett volna, mert az a pár tény, ami a diákról kiderült, mert fel volt írva rájuk a szöveg, az nagyon jók voltak, meg amikor ő is belelendült valami élménye elbeszélésébe, az is élvezetes volt. De mind a mai napig nem értem, hogy a "Tanítási év felépítése" című diához hogy jött az, hogy van tavasz, meg ősz, na meg még esős évszak is.
Ennek ellenére egyetlen pillanatát sem bánom annak, hogy ott voltam. Majd ősszel újra. :D:D:D
Ayase
Szerintem már némiképpen köztudott, hogyha a yaois társaság összeverődik ott hasizom nem marad izomláztalan. :mrgreen:

Úgy gondoltam, hogy Conon született agyrohamot meg kell osztanom veletek. :crazy:

Finder Series.

Szóval a dolog úgy fest, hogy drága Aki-chant már csak az nem nyomorgatta meg aki nem szégyellte. Ugye a japán alvilág egyik superseme főszereplője is rátette már becses kezét... és egyéb más kivételes szerveivel is megismertette, aztán ott van a kínai maffiaklánok egyik vezető személye, és most nagyon arra tendál a dolog, hogy az oroszok is kérik a részük Akihitoból, legalább egy két alkalom ereéig. Szóba került... ki jöhet még?

:YAOI:

Hm. Furcsa, hogy az embernek a fejébe bevillanhatnának jobbnál jobb és kézenfekvöbb megoldások, mint mondjuk az olaszok... De mégis egy egészen más irányból nyert a dolog megközelítést. :twisted:

És a szerencsés nyertes, aki legközelebb karjaiba kaphatja drága Aki-chant... A tibeti maffia lett! Annyira rekeszgörcsöltem hogy csak rémlenek arcok. Egy saját haja mögött diszkréten fulladni próbáló Airisu, Arita szegénykém mint aki pipacs cosplayről tart hazafelé, egy saját térdét leorroló Vik... Hát... szerintem egy falka utas még ennyire nem érzett éhséget fiatal nők vérére. :fangirl: :fangirl: :fangirl:

Nio, némiképpen kételkedve fogadta a dolgot és rám szegezte a kérdést, ugyan, mégis miben utazik a tibeti maffia.

Egy jó seme, még akkor is érti a mondataidat ha épp saját röhögésedbe fulladva, szó foszlányokat hánysz az éterbe. Jhaj. Egy Kincs egy ilyen énféle zsongóbongónak. :ölel: Tehát Vik szinkronfordításában napvilágot nyert a tibeti maffia mely irányba üzi eme ősi mesterséget. :mrgreen:

A kulcsszó a jak. :alien:

A tibeti maffia fő bevételét a jaktejből hamisított kumisz (ami eredetileg kancatejből készült, érlelés útján alkoholtartalmat nyerő ital) adja. Azonkívül, mint hajnali négy körül *nem tehet róla, alvás elötti állapotban még betegebb* kiderült, nagy jövedelmük származik még a több évig szárított és asztal jakürülékből, melyből edényeket és más konyhai eszközöket gyártanak és teszik ezt annak ellenére, hogy Vik és Nio véleménye szerint csak nagyon kívételes esetekben lennének az ember hasznára ezen termékek, minthogy lyukacsosak. Ezért tán csak ritkán kerülnének elő, például szílvásgombóc és a rántott hús főzésekor.

Hm. Fájt igaz? :cheer:

Aztán Araki Masanori szívem egyetlen yakuzája is odakeveredett mint a japánmaffia tibeti kirendeltségének (leányvállalatának) kihelyezett yakuzája. Fejest a kumiszbizniszbe. Kisült, hogy maga fosztja meg tejétől a jak állományt, s hogy másik markával kedvesén is könnyít... Lényeg a lényeg, hogy ott volt, karámot járva"jak, jak, jak, jak, jak, Kai, jak jak"... Azt hiszem a röhögés egy fokon már nem egészséges. Szerintem minél többet űzi az ember annál több agysejtje vész oda, és hogy mi marad...


Összefoglalva. I love you all! Állati volt. Esős Kizuna. Ran-Kei first kissu többször is! Chiaki-chan próbálta fertőzni hugiját (tanulságos élmény volt) Láttam egy Mazsolát, de az átlag mazsiknál nagyobb volt és színesebb! Aleera s többiek (nevekben rosssznagyonrossz) is meguszták megfulladás nélkül. Nyalogathatnékom volt Airisu fronton, hogy Nioról már ne is beszéljek! Arctica love S/M! Arita wihihi kawaii pluszegyfőjével együtt! Volt Elfünk is pár röpke de feledhetetlen pillanatra! És akit kihagytam az nem van elfelejtve csak Ayase a zizi.

*zsongzsongzsong volt a pólóján MasaKai megmegmásnap KanousanAyase!*

ÉS!!! Vikmegvertfakanállalmertnemakartammosogatni!!! Aztán meg elismert kapcsolatunk lett (és ugye ez még mindig csak POÉN! :D ) ugyhogy semét mindenkinek mert az jóóó!!! Elvisz megmosni a pofid ha valami gaz olyat merne mondani, hogy te máris válasszal akarod múltidősíteni a haját, mert.... .... ....

:chainsaw: KODAKA KAZUMA NEM BL KLASSZIKUS! KODAKA KAZUMA YAOI MANGAKA ÉS IGEN ALAP! DE YAOIALAP! :chainsaw:

:fangirl: Jhaj. Szóval. Jóvolt. :fangirl:
mazsola
*Mazsola diszkréten fuldoklik miközben karamell tortát törölget a monitorról mert odaköpte...* :nanee:
Aleera
Hahóóóó :jump:

Istenien éreztem magam :amour:
Az a fránya BL előadás... Mondott érdekeseket, de... Voltak részek, amik fizikailag fájtak (például a már sokat emlegetett Kizuna, mint BL klasszikus). :bw: Ezeknél a részeknél az előttem álló Arita szépséges hajába temettem a fejem, mindezt próbáltam úgy, hogy ne kerüljek ki Vik legyezőjének hatósugarából... Egyébként nehezen tudom elhinni, hogy abból a két hatalmas hangszóróból nem tudtak nagyobb hangerőt kicsikarni. Wáááh, mindegy.
Afterparty... :dobb: Sok-sok JRock, rég nem ráztam ennyit a fejem... Most szeretne leesni. Nagy erőkkel próbálom a helyén tartani.
Iskolarendszer... Na, az a lány naggyon kész volt. :crazy: Ha privátba beszélgettem volna vele, akkor még azt mondom, de így, hogy közönség előtt... Legalább ha egyszer elpróbálta volna otthon, az is segített volna. Aki nem tud közönség előtt beszélni, ne tegye... Én sem teszem. A közepénél barátnőmmel felálltunk és mentük inkább tombolázni. (ahol természetesen nem nyertem semmit :izé: )

Szóóóóval jóóó volt nagyon, minna, lávülávü :ceret!:
(a harisnyám miatt lepókembereztek - hová fajul a világ...?)

*visszafolytani próbált röhögőgörcs* Soha többé nem tudok már a kedves kis bundás jakokra röhögés nélkül ránézni...
Nio
Halihó mindenkinek. Ismét úgy jártam mint a Sóhajok topicaban, de aki későn érkezik az vessen magára, már mindent elmondtatok előttem. Így én csak azt tudom elismételni, hogy nagyaon jól éreztem magam a Conon, bár meg kell vallanom ez inkább a yaois társaságnak volt köszönhető, mint a rendezvénynek, mert szerintem idén silányabb volt a dolog mint tavaly. Én úgy érzem, nem volt annyi program, hogy érdemlegesen kitöltse a 2 napot, így vagy egy naposnak kellett volna meghagyni vagy több programot kitalálni. A Cosplayt csak a mai napon láttam és igazából két versenyző társaság tetszett osztatlanul, a többi olyan vegyes érzéseket keltett bennem sőt volt olyan aminél eléggé fogtam a fejem. A rajzverseny résztvevői viszont kifejezetten jók voltak. Minden alkalommal meglep, hogy milyen sok komoly tehetség van az animések és mangások között.
A BL előadást is kifejetzetten jónak tartottam volna, ha a felét nem úgy kellett volna szájról leolvasni, amit ugye a mikrofon is erősen megnehezített, mivel a leányzó teljesen fölöslegesen konokul a szája elé tartotta, amivel csak azt érte el, hogy még csak esélyt sem adott nekünk a kitalálósdira. Na meg a meleg és a tömeg sem volt túl kellemes, de ez utóbbinak inkább örültem, mert azt jelentette hogy sokkal nagyobb az érdeklődés a műfaj iránt mint remélni mertem (hiába na, az örök térítő). A Mirage képnél való kitörésemért elnézést mindenkitől, de visszatarthatatlan és önkéntelen reakció volt. Hiába, a szerelem az szerelem. Pirultam is utána rendesen. Asami-sama megemlítésének hiányát viszont nem tudtam lenyelni, előadás után oda is mentem a leányzóhoz és felhívtam a figyelmét hogy jó volt a prezentáció, de azért egy olyan seme-prototipust mint Asami-sama egyszerűen nem lehet kihagyni, és szíveskedjék legközelebb beleilleszteni a műsorba.
A japán iskolarendszerről szóló előadás tényleg hagyott némi kívánnivalót maga után, de én kifejezetten élveztem a dolgot, mert közben olyan jókat ökörködtünk a yaois társasággal, hogy egy percig nem unatkoztam. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a mellettünk ülők majd lepisszegnek minket, hogy kussoljunk már, mert nem hallanak tőlünk semmit, de láthatóan remekül szórakoztak rajtunk, ami már csak abból is látszott, hogy miután mi korábban kimentünk az előadásról, ők is sürgősen elhagyták a termet.
Az éjszakai és hajnali agymenésünket nem boncolgatom, Ayase már igencsak részletesen kifejtette. Csak annyit mondanék, hogy a jaktejet lefejő és időközönként Kai esszenciával dúsító tibeti maffiaegyenruhába öltözött Masa gondolata teljesen taccsra vág. Már csak a drágájáért megérkező közgazdasági egyetemet végzett Asami hiányzik a képből, ahogy heves vitába bonyolódik Masaval Akihito birtokjogát illetően, és ezek után Niókát biztos úgy kell felmosni a padlóról, egyrészt a röhögéstől, másrészt pedig a heveny folyadékveszteségtől és orron keresztül való elvérzéstől.

Nagyon örülök, hogy találkozhattam mindenkivel a Con-on és remélem, mihamarabb sor kerül ismét a mi kis saját, és már lassan hagyománnyá váló Yaoi conunkra, hogy megint együtt lehessünk és kellőképpen kifangirlködhessük magunkat. Ha a Véndiákba megyünk, talán még az érdeklődő pincérgyerek ismereteit is tovább mélyíthetjük a yaoi rejtelmeibe.
Miharu, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült találkoznunk, de remélem a következő ilyen alkalomal már összejön a dolog. És akkor ígérem, hivatalosan is Mirage-ra történő sikongató társammá fogadlak. Hogy én arra életem végéig visítozni fogok, ha meglátom valahol, az is biztos.
Shinzo, nálam maradt a cuccod. Majd jelentkezz légyszi, hogy megbeszéljük, hogy juttassam el hozzád.

Végezetül pedig hadd csatlakozzam az előttem hasonlóképpen cselekvőkhöz és én is belinkelném ide a rajtam díszelgő póló képét. Csendben megjegyzem, hogy külön öröm volt számomra, hogy a a pólómon központi helyet elfoglaló, régóta hőn szeretett és számomra a pólón felsorolt valamennyi yaoi jellegzetességet magában egyesítő Pathos kép a BL előadáson is levetítésre került.
És tudom, hogy nagyon unalmas vagyok már a Mirage mániámmal de akkor is elmondom. Az odaadás szóhoz tartozó képet ajánlom mindenki figyelmébe, mert egy gyönyörű Mirage doujinshiből van és nagyszerűen tükrözi mindazt a szerelmet és odaadást amit a szememben Naoe testesít meg. Külön hab a tortán, hogy ezen a képen ezt Takaya/Kagetora is viszonozza. :ceret!:

http://img2.putfile.com/thumb/5/12521205281.jpg
Arita
Látom, mindenki gyorsabb volt nálam, de én tegnap este a több mint három órás vonatozás után már csak némi hevenyészett élménybeszámolóra voltam képes itthon, és utána beájultam az ágyba.
Így már tényleg mindent elmondtatok előttem, ami a Cont illeti, és egyetértek Nioval, hogy nem volt elegendő olyan minőségi program, ami a két napot rendesen kitöltötte volna.

De ez nem is akkora baj, mert ott voltatok, és így egy pillanatra sem unatkoztam! :D

Kb. egy éve még magányos yaoi fanként szenvedtem itthon, mindaddig, míg sikerült megtérítenem a barátnőmet is, de nem is álmodtam arról, hogy egyszer csak egy ilyen társaságban találom magamat. Illetve álmodtam róla igen, mert nagyon vágytam rá, hogy megoszthassam másokkal is a rajongásomat, de nem gondoltam, hogy egyszer teljesül.
Szerintem nem is tudjátok, mit jelentett nekem ez a hétvége, és az eddigi yaoitalik, amikor végre kitörve az elszigeteltségből együtt lehettem olyan emberekkel, akik ugyanazt szeretik,
amit én! Végre szabadon fangirlkedhettem, és hatalmas élmény volt látni, ahogy mások is azt teszik! Pl Nio a Mirage kép látványára... Nem is értem, miért kérsz ezért elnézést a kirohanásodért, hiszen hol máshol csináljon az ember ilyesmit, mint egy yaois előadáson. Én is imádom azt a képet, és lelkemben én is ujjongtam, igaz a levegőhiánytól nekem csak egy szánalmas csak vinnyogásra futotta.
Szóval, nagyon jól érztem magam, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettelek benneteket!
:köfi!:
Miharu
Jaaaj annyi szééépet meséltetek, hogy már már önostorozós zokogós dühroham kap el a gondolatra, hogy azokat a pólókat (a képekért lábremegős köszönet) akár percekig is bámulhattam volna zavartalanul élőben miközben valami nagyon nagy titkot leplez le a társaság a tibeti maffiával kapcsolatban (TANULMÁNYT KÉNE ÍRNOTOK!!! József Attila asszociációs költeményei milyen jól fogynak manapság...és már senkit se érdekel hogy skizofréniával küszködött) és olyan nevekkel dobálóznak, hogy már a képzeletem nagyon mocskos dolgokra erőszakol gondolni... szaal igen. ÚÚÚGY sajnálom. De valami elképesztő storykat hallottam így írásban is... ami halványpillangószárnycsücsöknyit kárpótol...

Félelmetes. Mi? TI :amour:

Nio hivatalosan is Mirage-re történő sikongató társsá fog fogadni...............................?! :fangirl:
Nio
Miharu:


Nio hivatalosan is Mirage-re történő sikongató társsá fog fogadni...............................?! :fangirl:


Miharu, ezennel mindenki előtt kijelentem, hogy hivatalosan is Mirage-ra történő sikongatótársammá fogadlak. Ez természetesen kötelezettségekkel is jár, azaz ha a jövőben bármely rendezvényen Mirage kerül szóba vagy képre, erőteljes fangirl reakciókat szükségeltetik mutatni. :fangirl:
Shinzo
Na akkor szerénységem is megírja igen szerény véleményét a conról 8)

Izé.., ugye az első nap sajnos nem tudtam veletek találkozni, mert később érkeztem és utána már akkora tömeg volt hogy egyszerűen nem bírtam kiszúrni a társaságot :?
Aztán a véletlen folytán a második nap összefutottunk a villamoson..... szóval itt leszögezem, nagyon örülök hogy megismerhettelek benneteket :D Bár meg kell hagyni, kicsit szégyellem magam hogy nem tudtam igazán belefolyni a beszélgetésekbe... hiába nah...ez egyéni szoc.probléma nálam, hogy új társaságban kissé feszélyezve érzem magam és keveset beszélek (ok, ez azért nem mindig így van) 8) A másik fő ok, hogy a műfajban eltérő rajongásom miatt meglehetősen kívülállónak éreztem magam :izé: Hát igen... ugyanis sajnos még nem volt alkalmam megismerni a társaság nagy kedvenceit :baka:, valahogy ezek nekem kimaradtak, de ígérem idővel pótolni fogom a hiányosságokat, mert utálok kilógni a sorból 8)

Viszont összeségében véve remekül éreztem magam, és őszintén remélem, hogy lesz még alkalmam találkozni veletek. Elvégre valahol a műfaj rajongóinak össze kell tartaniuk :D

Nio: gomen nasai :pity: ...mire észbe kaptam már sehol sem találtalak benneteket...

PS: uhh... az előadás... minden elismerésem aki végig bírta, én sajnos nem, mert kiszorultam a perifériára ahol alig hallottam valamit, másrészt meg elfogyott a levegő és nem bírtam cérnával :? pedig érdekelt volna.. hát így jártam.
Nio
Shinzo, ne bánkódj, a hiányosságok pótolhatók. Ha tényleg szívesen megismerkednél az általunk hőn szeretett és oly sokat emlegett művekkel, akkor majd szólj és ellátlak címekkel és egyéb információkkal. Sőt ha kell mangákat is tudok átnyomni msn-en.
Egyébként a két fő emlegetett mű YamaneAyano-tól a Finder (ennek főszereplője a sokat emlegetett és imádott Asami-sama és Akihito), a másik pedig a Kazuma Kodaka-tól a Kizuna (ide tartoznak a szintén sokat emlegett és imádott Masa és Kai, tudod, a tibeti maffia, jaktej és egyebek) volt.
Corot
Most, hogy ilyen sok-sok szépet és jót írtatok a Conról, vagy inkább nevezzem talinak??? És most, hogy én ezt a sokszépjót mind elolvastam, a pici szívemre rájött a sóvároghatnék. Márcsak azért is, mert tudom hogy a nyári Conra se tudok menni. Úgyhogy remélem majd akkor is meséztek !!!:ühüm:
Shinzo
Nio, köszi 8) A Kizunát azt be tudtam azonosítani, mert a nevek ismerősek voltak (jónéhány éve láttam a 3 OVA-t, de akkor nem hagyott bennem túl mély nyomokat), a másikról viszont halvány fogalmam sem volt... 8) De az össznépi lelkesedés kicsit átragadt rám, mert felkeltette az érdeklődésemet mindkét mű 8) Viszont állandóan annyi olvasnivaló áll előttem hogy nem látom a végét és az időm viszont meg kevés ezekre.... :? Arról nem is beszélve, hogy folyton kifogok valami istentelenül hosszút és a fejemet fogom hogy nah ennek sose érek majd a végére :?

Egyébként erről jut eszembe, amit szeretettem volna már a conon is kérdezni, csak akkor kiment a fejemből..... itt a fórumon olvastam meg láttam, hogy közületek van aki begyűjtött néhány eredeti dj-t vagy mangát is (annak ellenére hogy csak keveset vagy nem tud japánul), szóval a kérdésem, hogy ezeket ti hol szerzitek be? :D Bár kissé vegyes érzéseket táplálok az olyan iránt amit nem értek, de lehet egy-kettőt talán mégis megkockáztatnék...
Ayase
Most csak egy rövidke post, majd összekapom magam és akkor reszkessetek.

Dear Shinzo. Te jány figy. Én love mindenkit itt. Ezt tudd, deee.... nem tennéd meg hogy átrágod magad esetleg a fórumhoz tartozó oldal tartalmán? 8) Akkor szembefutnának olyan dolgok mint pl.... a vásárláshelp :D Ahol is Ayase elmeséézi hol és hogy s mint lehet pl doujinshit vásárolni. :)
Shinzo
Jajj, Ayase-sama... :D 1000+1 bocsánat, de úgy leragadtam az írásoknál és a fórumnál hogy nem is léptem tovább 8)

Egyébként hamár vásárlás, akkor én is osztok kis tapasztalatot... a magyar boltokhoz hozzátenném még a Bestsellers könyvesboltot, már korábban is meg most is onnan rendeltem angol nyelvű kiadványokat és a többihez képest nagyon jó árban számolnak, ezért mostanában mindenkinek ezt ajánlgatom, igaz kb. egy hónapot kell várni a rendeléstől, de az ára miatt megéri 8)
Miharu
Miharu, ezennel mindenki előtt kijelentem, hogy hivatalosan is Mirage-ra történő sikongatótársammá fogadlak


:amour: ÉÉÉÉRTVE, fangörl kötelezettségeknek eleget tenni :cheer:

MINDENKI HALLOTTA-LÁTTA??? HIVATALOS SIKONGATÓTÁRS VAGYOK!!! :hop: Óóóó...istenkéém...
Elf
lyányok... a con szép volt, jó volt..de... nekem akkor is az volt a legkedvesebb, és legszebb, amikor a kukksötét teremben elkaptatok, majd egy forgatag sebességével magatokkal ragadtatok... imádlak titeket.. :glomp: merthogy a gépem estimeséset játszik (hol volt, hol nem volt) ergo, a spontán szerveződéshez (ez nem üti egymást?!?) nem tudtam csatlakozni.. szóval, teljes meglepődés és heveny rökönyödés, amikor elkaptatok, hogy 'Hali, Elf' Hála a felvilágosításért (asszem tudja, hogy most ki kószál a fejemben) és megcsodáltam (most csak távolból) Nio pólóját is.. újra. Nió, ha szépen mosolygok, egyszer összeállítasz nekem is egy olyan nyálcsorgató kollekciót? XXXL-es méretű pólóra? :lol: Nyáron Nyíregyházán lesz con.. gondoltam rá, hogy addigra a három éve megszerzett jogsim mellé vezetni is megtanulok, de ez egy kicsit rizikós tervnek tűnik, szóval, marad az őszi Con, hogy újra kiéljem magam..Vagy nem? :D
Nio
Elf:
Nió, ha szépen mosolygok, egyszer összeállítasz nekem is egy olyan nyálcsorgató kollekciót? XXXL-es méretű pólóra? :D

Hát peeersze, csak majd mondd meg miket kérsz rá. Bár én sehol nem vagyok Ayasehez és Vikhez képest, mivel nem tudom használni a Photoshopot így igencsak korlátozottak a lehetőségeim. Egyébként a pólóhoz hát is készül majd, csak nem volt már rá időm, hogy a Conra megcsináljam. De ha befejezem, felrakom majd azt is ide. Megsúgom, lesz abban MasaxKai, Innocent Bird, Mirage, Finder és ami belefér. Persze az első oldal koncepcióját (Odaadás, Szerelem, Vágy, Szenvedély) tartani akarom.

Miharu:
Akkor meghajtva fejem a figyelmeztetés előtt, itt folytatom a BBM boncolást. A csókjelent alatt azt az édesem odasúgást én is imádtam. Ezt is szívesen láttam volna a filmben, bár lehet, hogy Ang Lee attól tartott, hogy túl szirupos lesz úgy a dolog. Ki tudja..azért kíváncsi lennék, mit hozott volna ki ő illetve a színészek belőle.
A filmet egyébként láttam angolul és magyar szinkronnal is. Nekem magyar szinkronnal is tetszett, bár bizonyos részek esetében nagyon örültem, hogy először angolul láttam őket, mert magyarul nem voltak olyan hatásosak. Pl a már említett jelenet, amikor Ennis rosszul lesz és összeroskad. Hát az magyarul meg sem közelítette az eredetit.

És Mirage szerető sikongatótársam...olyan új infókat olvastam tegnap és ma a regényről, hogy még most sem tértem magamhoz. :óóó: :( Majd az A+-os fórumon elregélem előbb utóbb.
Corot
Előbb-utóbb?????? azok után, hogy így felcsigázod az emberlányát (már a Mirage-regénnyel kapcsolatban)??? Bár én nem vagyok a sikongatótársad ( :mrgreen: isteni szó, rengeteg hasonló ragad rám amióta idejárok Sóhajomra), de Miraget én is szeressem és most kíváncsivá tettél, és az ugye nem egészséges mert ősz hajszálakat szül.
Nio
Inkább előbb lesz az mint utóbb. Mondjuk ma este egy kicsi aztán folyamatosan a többi. Most épp Airisut boldogítom a dologgal. Szegénykém halált megvető bátorsággal és türelemmel viseli. :ceret!:
mazsola
Viselném én is szívesen... Síkítok is ha kell akár mikor, bár a hangszínem miatt nagyon fájni fog a hallgatóságnak... :red: de nem szép dolog ez a mézesmadzagolás! :izé:
Nio
Én nem vagyok az a mézesmadzaghúzogató ember mint Kagetora, úgyhogy már meg is írtam a postomat az A+-ra. Jó sok linkkel.
Arita
Nio, elolvastam az összefoglalódat, bár már angolul is utánajártam az aesthticism honlapján-mikor megnéztem a Mirage-t kényszeresen kutattam minden után, ami vele kapcsolatos így tudtam mi lesz a vége, meg ugye hallottam a dráma cd-n azt a csodálatos jelenetet is, amikor búcsút vesznek egymástól. Attól nekem is mindig sírnom kell.
Ami abszolút csúcs volt azonban számomra az a belinkelt tizennyolc éven felüleknek szóló jelenet. Annyira gyönyörű gyötrelmes, szívszaggató és erotikus is egyben, hogy azt hittem megfulladok miközben olvastam... Köszi, hogy linkelted!
Egyébként és Nio ajánlására néztem meg a Mirage-t, és nagyon örülök, hogy megtettem, mert az Ai No Kusabi mellett a legszebb és legszínvonalasabb bl/yaoi (már nem is tudom, hova soroljam) anime, amit valaha készítettek. Bár úgy lenne teljes az élmény, ha az ember a regényt is ismerné, kár hogy valószínű soha nem fogják kiadni semmilyen számomra érthető nyelven. :(
Kala
Remélem a tisztelt Művésznő megtalálta a megtalálnivalóját a mailjén :D
Nio
Arita:
Nagyon örülök, hogy elolvastad az A+ fórumra belinkelt fordításokat és, hogy ilyen hatással voltak rád. Az az említett 18 éven felülieknek jelenet rám is nagy hatással volt (bár eddig még mindegyik nagy hatással volt, de ez különösen). Futkározott rajtam a hideg a meleg meg minden amit el tudtok képzelni. Ugyanakkor örömmámor és szomorúság egyszerre. Örömmámor, hogy Kagetora így érez Naoe iránt és ennyire vágyik rá testileg lelkileg, és szomorúség, hogy minden csak képzeletében történik. Olyan jó lenne már végre egy kölcsönös akaratból történő szeretkezésükről szóló jelenetet olvasni, de eddig ilyenhez még nem volt szerencsém. És nem vagyok benne biztos, hogy Kuwabara, az író megadja szereplőinek és olvasóinak ezt az örömöt a történet folyamán.
Mindeneseter rábukkantam egy újabb jelenetre, ami szintén nagy hatással volt rám. Ez a 12. kötetben történik, még valószínűleg abban az időben , amikor Naoe és Kagetora között az animéből jól ismert szerelem-gyűlölet kapcsolat van. És ekkor jön a nagy érzelmi sokk, Kagetora valódi érzéseinek felfedése. Én még úgy is remegve olvastam, hogy már egy ideje nagyon jól tudom, hová fejlődik a kapcsolatuk és nem ért meglepetésként Kagetora reakciója.
Az új részt belinkeltem az A+ fórumra egy kis magyarázat kíséretében de ide is belinkelem, a kényelem kedvéért.

http://quaint-twilight.livejournal.com/26033.html
Arita
Az egész Mirage fórumot olvasom az A+ on, csak nem írok bele, mert nincs rá időm, és egyébként is minden okoságot leírtatok már előttem. Olvasni viszont nagyon nagy élvezet.
Egyébként én úgy emlékszem, hogy ténylegesen is megtörténik a szeretkezés Naoe és Takaya/ Kagetora között, de nem emlékszem, hogy hányadik kötetben. Valahol a vége felé, az biztos, legalábbis úgy emlékszem az aestheticism leírásaiból. Nem tudom, hogy azt a részt lefordították-e már valahol...
Chiaki-chan
Arita írta, hogy szeretné olvasni a mirage novellákat valami emberi nyelven... az ő utólagos segedelmével jöttem rá, hogy van egy Mirage-novellafordítással foglalkozó honlap a linkjeim között, és be is linkelem ide, hátha valakinek kedve támad olvasgatni (nem sok van belőle lefordítva, de...)

http://www.asphodelshaven.com/translations/index.php?s=novels

Nemtom, hogy mennyire jók a fordítások, de hátha valaki kedvet kap....
Corot
Elolvastam az összes sok-sok linket az A+ fórumán. Köszi Nio! Irkáltam is valamit oda, de ide is leírom ha már a Mirage-t vesézgetjük. Lényegében csak annyi, hogy amit Nio utoljára bilinkelt (ide is) regényrészletet, az nagyon tetszett és el tudtam volna képzelni, pl. az OVA zárójeleneteként. Amúgy sem happy endes a történet vége, ez meg egy olyan szép befejezés lehetett volna! (szerintem) Legalább nem kellene a jónépnek annyit találgatnia pl. Kagetora érzéseivel kapcsolatban! Na mindegy!
Shinzo
Azt a néhány kötetet (ha jól emlékszem 3+2), amit lefordítottak nagyjából én is elolvastam, de a sok japán kifejezés miatt nem volt egyszerű kihámozni a dolgokat... meg a tördelés és szószedet is elég furcsára sikeredett, pl. mikor nem nyíltan beszéltek... így időnként nem tudtam megállapítani mikor csak magában gondolkozik egy adott karakter 8)

Egyébként egyetértek... máshogy is le lehetett volna zárni a sorozatot. Meg aztán csinálhattak volna hosszabbat is, persze nem az egész regényt, de legalább valamiféle sűrítményt. Aztán jó kérdés, hogy miért csak ennyi lett belőle... lehet talán azért mert még közben futott a regény, hm.. most nem néztem utána az évszámoknak. 8)
Corot
Egyébként nem értem miért nem fordítják a regényt. Oké!!! bizonyára nem egyszerű és hát nem is túl rövid, de ez nem elég ok (vagy igen???). Talán nem találják elég népszerűnek ahhoz, hogy érdemes legyen lefordítani, vagy egyszerűen nem ismerik annyira, vagy nem is tudom??? Pedig a történet nagyon jó és az animét is jól megcsinálták függetlenül attól, hogy egy csomó kérdés megválaszolatlan maradt.
Miharu
Rohanok A+ fórumra. Imádatözön Nionak!! :ceret!:
Nio
Örülök, hogy ezen a fórumon is ennyien érdeklődnek a Mirage iránt. Bocsi hogy ide is becsempésztem már a Mirage témát, de hát nálam ez szinte ösztönös.
Naoe és Kagetora kölcsönös akaratból történő szeretkezésére vonatkozóan találtam olyan információt, hogy a 20. kötetben megtörténik (juppppppiii :fangirl: fangirl üzemmód bezár), bár azt nem tudom pontosan milyen szintre is jutnak el akkor. De a lényeg, hogy a 20. kötetben már nem erőszak és helyzetkihasználás van, hanem kölcsönös akarat. Nióka most elröppen a boldogságtól :cheer: (legalább ennyi, ha a regény vége szívtörés is).
És ha tetszettek nektek az általam belinkelt fordítások, akkor ezt semmiképp ne hagyjátok ki.
http://quaint-twilight.livejournal.com/21893.html
Ez egy dráma cd track és a hozzá tartozó fordítás. A track könnyen letölthető a belinkelt oldalról egy kattintással. Mindenképen úgy olvassátok el a fordítást, hogy hallgatjátok közben a dráma cd-t. Én elbőgtem magam a gyönyörűségtől. Amit Hayami Sho és Seki Toshihiko itt művelnek az elképesztő. Nem beszélve attól, hogy milyen érzelem hegyek vannak itt. Istenem, Naoe jobban imádlak mint valaha :dobb: . És Kagetoranak is megbocsájtottam már mindent amit ellene vétett. :ceret!:
Egyébként a belinkelt oldalról még további két nagyon szép Mirage dráma cd track és fordításuk is elérhető.
Shinzo
Na ennek örülök, már az első drama CD is elnyerte a tetszésem 8) Remélem egyre több fedi fel magát a fordítással együtt, aztán lehet majd valamelyikre rávetem magam és lefordítom magyarra, csak ne lennék annyira hulla mire szabadidőhöz jutok 8) Mellesleg megjegyzem, hogy bármennyire is úgy tűnik, hogy meghatározott rendszerességgel ostorozom a sorozatot, ettől még igazán kedvelem, különben nem írnék annyit róla (persze írásban Nioval nem lehet felvenni a versenyt) :twisted: Továbbá a szereplőket is kedvelem, bár itt megjegyzem hogy kiemelt kedvencem nincs, tehát nekem többé-kevésbé mindenki egyforma, illetve a két főszereplő leginkább 8)
Miharu
Naoe és Kagetora kölcsönös akaratból történő szeretkezésére vonatkozóan találtam olyan információt, hogy a 20. kötetben megtörténik


Asszem itt van az, hogy kötelességem (adódik Niotól elnyert címemből) sikongni. Megvolt! Ennek annyira örülök, féltem hogy a regényben is félelmetes mértékekig húzza a beteljesületlen feszültség a kapcsolatukat, de ez most nagyonjó így... :love: Szééép napom lesz!! Köszi :láv:
ShirouChan
Sziasztok!

Még új vok ezen a fórumon és ez lesz az első postom. :roll: Remélem sok uj ismeröst szerzek majd itt.

Elsőként egy AMV-t szeretnék megosztani veletek ami nagyon tetszett nekem. Ha láttátok már akkor sry, ha nem remélem nektek is tetszeni fog. :) Az AMV-t a bleachböl készitették az Electrc Six - Gay Bar című számára.

ShirouChan
Ohio Mina!!!

Másik nagy kedvenc amv-met is megosztom veletek.
Sajnos youtube-on csak lassanbetöltös szutyok verzioja van fent :P, uh igy osztom meg veletek. Remélem tetszeni fog.

Thia
Először is: Üdv a fórumon ShirouChan!

Másodszor Ayase megnyugtatása végett, hogy ne legyenek álmatlan éjszakái a reggelés ezen módja miatt.

Felmentem a Japanimánia fórumára. NÉGY oldalon keresztűl ilyen topikok:
Asian hore is dicked hard!
Cute slut dicked in mouth hard then in her tight asshole
Asian girl is showing hardcorre
...

Csak ők valamiért úgy látszik nem foglalkoznak vele, és bennt hgyják. Azért ez eléggé lehangoló.
ShirouChan
Basszus elrontottam a linket! :oops:
Itt van ujra:

Ayase
Helo ShirouChan!

Thia! Imádlakszeretlekköszönetemörökhálámasírig... :láv: És igazad van. :hug:
Miharu
Vallomás következik:

Címzett: Sóhajom Fórum

Sóhajom ezennel elragadta fórumszűzességem. Hivatalosan is.
Sosem voltam fórumbaírós, véleménykifejtős, fesztelen csevegő, de jött ez az oldal és élvezettel adtam oda neki ártatlanságomat. Büszke vagyok, hogy ő volt számomra az első. Eleinte próbáltam ellenállni, mert azt hittem, hogy ő nem is akar igazán, egyszer használ és eldob.. de nem így történt. Szerelmesen, összebújva súgta meg nekem, hogy imádja minden egyes fórumozóját és hozzá bármikor visszatérhetünk, hogy bekucorogjunk erős karjai ölelésébe. És én minden nap határtalan izgalommal várom, hogy megszabadulva minden evilági ruhámtól bújhassak meleg ágyának selyempárnái közé.

Örökké hű maradok!


Szeret, Miharu :catheart:

(Miharu nem tud aludni, ezért szabadidejében szerelmet vall. Nem kinevetni! Őszinte és komoly érzelmekről van szó...)
Airisu
Miharu!

Nagyon kawaii volt ez a vallomás!!! És hiszed vagy sem, velem ugyanez a helyzet! Mindenhol máshol csak olvasgatom a postokat, egyedül a sóhajom váltotta ki belőlem az 'ezt veletek szeretném megosztani' érzést és az ezt követő tettlegességet. Nió a tanúm rá, hogy az én fórumszüzességemet is a sóhajom vette el. :oops: És csöppet sem fájt - SŐT! ;)
Arita
Csatlakozom lányok!

Soha nem hittem volna, hogy egyszer írni fogok egy fórumra, mindig csak olvasgattam, és ha kedvem is lett volna hozzászólni, annyira soha nem feszített belülről a mondanivalóm, hogy klaviatúrát ragadjak. Pedig magányos yaoifan voltam, és jó lett volna másokkal beszélgetni, de mégsem. Arita lusta és nem szeret írkálni... :D

Aztán jött a Sóhajom és én nem tudtam ellenállni a kísértésnek! Azóta sem bántam meg, boldog vagyok, hogy így történt, és hálás, azért, hogy részese lehetek ennek a csodának.
De komolyan.
Bw a (zűr)tündérke
Ez nagyon kawaii! Édesek vagytok lányok. ^^ Az én szüzességemet nem ez az oldal vette el (fórumozási történelmem már három és fél évre nyúlik vissza az időben), de már jó rég nem írtam egy fórumba sem. Évek óta nem. Sehová, max a szerepjátékaim, de azok meg nem fórumozások, hanem szerepjátékok, nem igaz?
Minden esetre én is megpróbáltam ellenállni ennek az oldalnak és nem lhetett, mert muszály volt érzelem kitörögetni és megsúgni ezeknek a csupaszív lyányoknak, hogy fantasztikusak. ^^ Úgyhogy engem meg visszaloptak a fórumozósok közé, pedig már tényleg régóta nem játszom ilyet. Van már talán két éve is, vagy több. Em egy jó társaság. ^^

Cupp everybody ^^
Miharu
És azt hiszem Sóhajom fórumának van a legszebb, legodaadóbb, és legvidámabb háreme! Örömmel osztozom a szerelmén olyanokkal, mint ti vagytok. :love:
Chiaki-chan
Nocsak, milyen nagy szoknyavadász ez a fórum! :ohmy: Az enyémet is ő vette el :ühüm: nem mintha bánnám :roll: eddigi életemben semelyik fórum nem volt olyan vonzó, hogy kiöntsem, és odaadjam neki a szívem :oops: , de a sóhajom fóruma így is úgy is egyedülálló... még ebben is. Büszke vagyok, hogy háremtag lehetek! (Apropó... vajon mikor jön már meg az ezt bizonyító jelvényem?? *nagyon várja*)

Miharu, olyan szépen tudsz szerelmet vallani! :amour:

Edit: ez a 70edik hozzászólásom... egyéni csúcs! *büszke*
Bw a (zűr)tündérke
Hárem... Hm... Én hastáncolni is tudok. ;) Háremeljek úgy? XD
Egyébbként én is örülök, hogy egy ilyen társaságba keveredtem. ^^ Rosszabb napjaimon is igazán jó érzés ide benézni és akárcsak elolvasni, miket írogattok. Tudjátok, mániákus lesekedő vagyok. ;) Jól esik csendben figyelni mások sürgését-forgását, elnézegetni, mit gondolnak, s találgatni, hogy ki lehet mögötte. In the real world is ezzel szoktam szórakozni. Ülök buszon és azt találgatom, ki mit érezhet éppen. Néha ezen fantáziálmányaim annyira megfognak, hogy le is írom őket, így szoktam mások helyett szerelmivallomást írni, vagy csak az anya gyermeke iránti szeretetét, esetleg fordítva. Sőt még az öregeken is szoktam morfondírozni. XD
Kissé zakkant vagyok, nézzétek el nekem. ^^" Jut eszembe. Holnap fellépünk és kaptam szép új rázókendőt, meg szoknyát. ^^ Szurkoljatok majd. ;) *a fátylas koreográfiáját memorizálja közben*

Pápá!
Ark
Nekem a Sóhajom egy második szerelem. De bevallom ehhez sokkal hűségesebb vagyok. :hmm:

Postolni ritkán postolok, akinek megvagyok msn-en tudja miért. *bújik a föld alá, mert baromira nagyon-nagyon szégyelli magát*
Aleera
Nekem is a Sóhajom az első... Naaagy szerelem :dobb:

Egyszerűen jól esik ide járni és megosztani Veletek a yuppííí-t meg a grrr-t, meg szerelmeim tárgyait... Itt sosem találok süket fülekre! Jó érzés egy háremben tudni magam ennyi édes, imádnivaló, jófej lánnyal!
De komolyan... Az utóbbi időnek és sokban nektek köszönhetem hogy tényleges, igazi, kinyílt önmagam vagyok!
*szeret mindenkit*
:ölel: :ceret!: :YAOI: :glomp:

Bw a (zűr)tündérke (tényleg iszonyat cukker név!) - szurkolásba vagyok, ezerrel! HAJRÁ! :cheer:
mazsola
Nekem mindíg csak az első post jött lassan, de Sóhajforumos társaság mind közül a kedvencem... :catheart: :ölel: :ceret:
Vik
Ha már szerelemvallunk... Az egyetlen fórum, ahol viszonylag rendszeresen postoltam egy időben, az az Aarinfantasy volt, de annak is megvoltak a személyes okai. Tehát én abszolút nem vagyok egy nagy fórumfan. Szerintem nem kell annál jobb bizonyíték, hogy még a saját oldalam fórumát is csak azért tartom fent, hogy akinek valami baja van, annak legyen hol elmondani. De a Sóhajom fóruma más... Itt olyan társaság jött össze, hogy az embernek mindig van valami friss hozzáfűznivalója a dolgokhoz. Pont valamelyik nap beszélgettük Ayaséval, hogy ezen az oldalon még soha nem kellett kommenteket követelni, mert mindig mindegyikünk megkapja. Ráadásul az oldal számlálója is pörög, mintha húznák. Hiába nem szól hozzá az olvasók kilencven százaléka, azok az emberek, akik állandóan aktívak a fórumon, nem tudnak egyedül kétszázezer kattot produkálni. Tehát ez elég. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jó csapatba bekerülök egyszer. Köszönöm mindenkinek. :ceret!: :ceret!:
Arita
Hastáncolni én is tudok egy kicsit... Igaz csak két évig tanultam és azóta sokat felejtettem, de ha Bw segít, akkor már ketten táncikálhatunk a Sóhajom fórumának, mint háremhölgyek!
Chiaki-chan
Lányok, én is akarok! Tanítsatok hastáncolni :p Engedelmes, és jó tanítvány vagyok (bár nemtom, hogy állna rajtam a flitteres bugyi :shock: :D )

Aleera: én is, a hosszú egyetemi sokk után, a sóhajomnak köszönhetően nyíltam ki. Végre újra a régi önmagam vagyok (vagy lagalábbis halovány mása, de ez már haladás). És ezért örök hála, és forró ölelés jár mindenkinek! Köszönöm :down:

Miharu... imádom a postjaid :fangirl:
Ayase
2006.10.10. Születésnap. Sóhajomé. :write:

Szóval mikor azt mondom nincs egy éves az azt jelenti, hogy tényleg nincs egy éves és tessék!!! :tikk: Máris mekkora kan! :cheer: És milyen jól válogatja a háremtöltelékeket! :amour: Csupacsupa kivételes, különleges, hatalmas szívű ( az egészséges értelemben) és értékes jányzót kaparintott meg magának. :csup: A kis cseles.

Nagyon-nagyon elvétve vetemedtem fórum postokba, és higgyétek el, nem csak azért teszem Itt rendre mégis meg, mert hazai terep és úgymond "kötelező" Egyszerűen itt, közöttetek nem érzem idegennek magam. :láv: Tényleg haza jövök, mert olyan emberek vannak itt... olyan társaság amilyen ritkán jön össze. Csupaszívtársulat. :glomp: És ahányszor új valaki téved erre az az első post után már része az "egésznek" és senki nem lóg ki és senki nem felesleges... :ceret!:

Jó, hogy vagytok. :hug:
kata69
Hát, ami a fórumozást illeti, én sem vagyok nagy benne. Az első óvatos próbálkozásom a Buffys fórumokkal volt, de az valahogy elhalt.Utána sokáig nem látogattam fórumokat, végül az A+fórumon kötöttem ki, ott is főleg a Gravi és a Káprázat lángjai miatt, azután jöttek a fanfic oldalak, a többi meg már történelem :P Viszont azt be kell vallanom, hogy én Fairynek köszönhetem, hogy itt vagyok :D Mikor az oldalt elköltöztette, eltünt a kedvenc olvasmányom a Kulcs, és neki sírtam el, hogy nem találom. Ő volt olyan édes, hogy engem ,a figyelmetlen, buta tyúkot elkalauzolt ide. Itt pedig rátaláltam a CSODÁRA :dobb: A férjem a mai napig nem érti, hogy mi a fenét lógok egész nap a gépen,újraolvasva a már ismert történeteket. ( Az más kérdés, hogy szegény kénytelen yaoi animék feliratait hozzárakni a letöltött filmekhez, és lassan hajhullása lesz a japán rocktól, pedig nem is kell sokat hallgatni, mert nem akarom elűzni :mrgreen: Balszerencséjére a 6 éves fiam belesett a KAT-TUN Hesitate c. számába és néha kénytelen hallgatni, mikor csöpp gyermekem telitorokból üvölti a japán és angol dalszöveget :íj!: :nanee: )
Az viszont tény, hogy az itteni fórumot sokáig meg se néztem, de mikor rászántam maga, hát nagyon jól éreztem magam rögtön. Öröm olvasni a postjaitokat, a rajongástól a kedves cukkolásig mindent.Szeretek itt :ceret:
Miharu
Látom, szépen elérzékenyült a társaság!! :amour:
Kéretik a hastáncos háremtagokat a színpadra riszálni hangulatperzselésre! Chiaki-chan, te is! Nyomás!




Itt teszek ígéretet, hogy ha lesz végre saját lakása Miharunak (ÉS LESZ..valamikor, még ha az öregek otthonában is..), akkor a Sóhajom hárem lesz a díszvendégTÖMEG a házavatóján. (Még elgondolkodom azon, h a flitteres bugyit leveszem e a kötelező listáról..)
Ha kell egyenként keresgélek fel minden egyes nőcit, fekszek rá a csengőre vagy a macskára, de mindenkit elcibálok egy közös zabálósivósyaoifantáziálgatósösszeölelkezős estére. Pont.
Mese nincs.


Imádom ezt a helyet.................................... :láv: (mondtam már..?!)
Bw a (zűr)tündérke
Na akkor hajrá. *haj feltűz (persze csak felesen), kisminkeli magát, hastáncos, mindentmegmutatok top, hosszú kétrétegűmuszlinszoknya és ehhez illő rázókendő. Pár utolsó simítás, egy kacsintás a tömegnek, majd felvonula a szinpadra* Hajrá! Dance for ever! Táncostársaimat várom a színpadra. XD Illlegessük magunkat ennek a drága fórumnak.
De valaki doboljon ám, vagy vmi, mert kell a zenei aláfestés. Ha nincs, én éneklek és abban nem lesz köszönet. XD Ebben biztosak lehettek. ;)

Ayase: Hehe. Korán kezdi a kis drága. XD Se baj! Innen már úgy sincs visszaút, ne? ;)